Hirdetés

Száz kilométer sztrádaszakaszt ígérnek, ha elkészülnek a völgyhidak

Óvatos becslések szerint legalább 40 kilométert adhatnak át idén az észak-erdélyi autópályából, Horațiu Cosma közlekedési államtitkár azonban a helyszíni terepszemlét követően úgy nyilatkozott: akár 70–100 kilométer új sztrádaszakasz is elkészülhet 2026-ban.

HN-információ
Száz kilométer sztrádaszakaszt ígérnek, ha elkészülnek a völgyhidak
Autópálya-szakasz felüljáróval. Az A3-as bővítése a völgyhidak befejezésétől függ Fotó: CNAIR

Az észak-erdélyi autópálya (A3) legalább 40 kilométerének idei átadása attól függ, hogy időben elkészülnek-e a Pusztatopa és Magyarnádas környékén épülő völgyhidak. Ezek nehéz terepen, bonyolult körülmények között épülnek, de a minisztérium szerint a problémák ellenére haladnak a munkálatok. Emellett még két másik szakasz átadására is számítanak – írta az Adevărul.

Optimista az államtitkár

A lap beszámolója szerint ismét elkezdték a munkát az észak-erdélyi autópálya (A3) Kolozsvár és Nagyvárad közötti szakaszain, és 2026-ban a hatóságok közel 70 kilométer autópálya befejezésével számolnak. Egyes tisztségviselők még ennél is derűlátóbbak a 2026-ban átadandó kilométerek számát illetően.
„Idén csaknem 100 kilométernyi új szakaszt adhatunk át az A3-as autópályán, ami érezhetően lerövidíti az utazási időt, biztonságosabbá teszi a közlekedést, és gyorsabb kapcsolatot teremt Kolozsvár, Zilah és Nagyvárad felé” – nyilatkozta a közlekedési és infrastrukturális szaktárca helyszíni terepszemléjét követően Horațiu Cosma közlekedési államtitkár. A kivitelezők jelenleg főként a hidaknál dolgoznak, és a minisztérium szerint márciustól felgyorsulhat az építkezés.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A völgyhidak az A3-as autópálya kritikus pontjai

A Magyarnádas–Vaskapu közötti, 42 kilométeres szakaszon összesen 16 hidat és 18 völgyhidat terveznek építeni a Kolozs és Szilágy megye dombvidékén. A Magyarnádas–Nádasszentmihály (17 km), a Nádasszentmihály–Magyar­zsom­bor (13 km) és a Magyar­zsom­bor–Vaskapu (12 km) kö­zöt­ti útszakasz építését egyéb­ként már 2021-ben elkezdték. Bár a munka üteme felgyorsult, két nehéz szakasz is késleltetheti a teljes 42 kilométeres rész befejezését. A Magyarnádasnál és Pusztatopánál épülő, összesen 3,2 kilométer hosszú völgyhidak kivitelezése különösen bonyolult, mivel a térségben földcsuszamlások miatt módosítani kellett az autópálya eredeti nyomvonalát. A minisztérium már 2021-ben jelezte, hogy a területen komoly földcsuszamlások indultak meg, ezért új műszaki tervet kellett készíteni.
A mintegy két kilométer hosszú pusztatopai völgyhíd és a körülbelül 1,2 kilométeres magyarnádasi völgyhíd az észak-erdélyi autópálya Kolozsvár–Nagyvárad közötti, Magyarnádas és Vaskapu közti szakaszán épül. A munkálatok 2025 tavaszán kezdődtek, az átadást 2026-ra tervezik. Az agyagos talaj miatt itt nem lehetett hagyományos töltést építeni, ezért a pálya mélyre fúrt cölöpökre és masszív betonszerkezetekre kerül. Ma­gyarnádasnál már a völgyhíd felszerkezetén dolgoznak.

További határidők

Pusztatopánál a völgyhíd és a Kolozsvár–Zilah közötti 1F országút feletti felüljáró építése halad, itt már a hídszerkezet szerelésénél tartanak. A csuszamlásveszélyes, árvíznek is kitett területen jelentős földmunkákra van még szükség. A két viadukt munkálatait az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében lehívott európai uniós forrásokból finanszírozzák, befejezési határidejük 2026.
Az alsóegregyi csomópontnak is 2026-ra kell elkészülnie, az építését nemrég kezdték el. A 71,3 millió lej értékű, az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) finanszírozott beruházás kivitelezési határideje hét hónap. Az UMB által épített alsóegregyi csomópont az észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti szakaszát köti össze az 1F országúttal és a 108A megyei úttal. Ez az összeköttetés addig szolgálja a forgalmat, amíg el nem készül a Vaskapu és Zilah közötti autópálya-szakasz, amelyet 2031-re ígérnek. 





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!