Nehéz a kisvárosok dolga

Tartósan alulfejlettek a romániai kisvárosok: kevés a magánvállalkozás, kevés az adóbevételük, és elkerülik őket a nagyobb beruházások. Egyes települések már a községeknél is szegényebbek – derül ki a Curs de Guvernare gazdasági elemzéséből.

HN-információ
Nehéz a kisvárosok dolga
Balánbánya látképe. A kisebb városokat nagyobb mértékben sújtja a szegénység Fotó: Veres Nándor

A kisvárosok elszegényedéséhez hozzájárul, hogy kevés a magánszférában dolgozó munkavállaló és az adót fizető vállalkozás, így ezek a települések számottevő állami támogatást sem kapnak – írta a Curs de Guvernare. A gazdasági portál szerint mintegy 60 000 adófizető cég működik ezekben a városokban, de közülük csak 20 000-nek haladja meg az éves bevétele az egymillió lejt. Hiába próbálkoznak a helyi önkormányzatok az adóemeléssel, az ebből származó bevétel – egy hatezer lelket számláló város esetében több mint egymillió évente – túl kevés ahhoz, hogy érdemi változást hozzon. Mint részletezték: Romániában 216 olyan település van, amelynek lakossága meghaladja az ötezer főt, iskolákkal, középiskolákkal rendelkezik, és a hatályos adminisztratív jogszabályok előírásainak megfelelően városnak számítanak – ám ezek nem megyeszékhelyek. 


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A kisvárosokra jellemző a leginkább a szegénység

Ezekben a kisvárosokban érhető tetten a legsúlyosabban az elszegényedés, a hosszú ideje elnéptelenedő községek mellett. A Fejlesztési Minisztérium 2023-as elemzése szerint egy bukaresti szegényre legalább tíz jut ezekben a kisvárosokban. „A tízezer főnél kisebb városokban a társadalom peremére szorult lakosság aránya több mint tízszerese a bukarestinek” – áll a dokumentumban. A Romániai Városok Egyesülete (AOR) szerint a kisvárosok és Bukarest közötti regionális egyenlőtlenség azóta tovább nőtt. A portál az Eurostat szegénység definícióját használta, amely szerint egy személy akkor számít szegénynek, ha a rendelkezésére álló jövedelme kevesebb, mint az országos mediánjövedelem 60 százaléka. (a mediánjövedelem az a jövedelemszint, amelynél a lakosság egyik fele többet, a másik fele kevesebbet keres – szerk. megj.) 

Esettanulmány: egy kisváros költségvetése

A szakportál elemzése a Brăila megyei Făurei nevű kisváros esettanulmányával szemlélteti a kisvárosok gondjait. Mint részletezték: a kisvárosoknak esélyük sincs a fejlődésre, amíg a nagyobb városok és Bukarest elszipkázza előlük a munkaerőt és a beruházó cégeket. A kisváro­sok költségvetése a helyi adókból és az állami költségvetéstől kapott támogatásokból áll. A Brăila megyei Făurei-nek a 2021-es népszámlálás szerint 3008 lakosa volt, ami azt jelenti, hogy törvény szerint nem is lehetne város, mert nincs legalább 5000 lakosa. A Curs de Guvernare becslése szerint egy kisváros, amely nem megyeszékhely, ezer lakosonként legfeljebb 650 000 lejt szed be helyi adók formájában, tehát Făurei évente legfeljebb 2 millió lejt szed be helyi adókból. Ehhez jön még hozzá, hogy lakosonként 1000–1300 lej áfa-visszaosztásra számíthatnak. Ez alapján Făurei körülbelül 4 millió lejt kapna – papíron. Valójában Făurei-ben csak 38 áfafizető cég van, és ezek közül csak 8-nak van egymillió lejt meghaladó forgalma.
Így a 2025-ös városi költségvetésben mindössze 440 000 lejes áfaalapú támogatással számolnak. Făurei a helyi lakosok által fizetett jövedelemadó legalább 63%-át kapja vissza az államtól. Csakhogy a városban mindössze 107 munkavállaló dolgozik a magánszférában és további 50 önkormányzati alkalmazott van. Összesen tehát a város biztos bevétele körülbelül 7 millió lej. Ebből a közszféra 50 alkalmazottjának béralapja 4 millió lej. Végül alig 3 millió lejük marad kifizetni a közüzemi költségeket, a szociális segélyeket és fejleszteni a várost.
A portál idézi a Romániai Városok Egyesületét, amely szerint elkerülhetetlenné vált egy országos fejlesztési program elindítása, amely célzott támogatásokkal és beruházásokkal segítené a nem megyeszékhely városokat. Enélkül ezek a települések végleg leszakadhatnak a gazdaságilag tehetősebb régióktól.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!