Az infrastruktúra Románia legsebezhetőbb pontja

Egy 2019-es szimuláció szerint, ha megtámadnák Romániát, a hadsereg huszonnégy órán belül vereséget szenvedne NATO-segítség nélkül. Azóta viszont valamennyit javult a helyzet: az ukrajnai háború kitörése után az Észak-atlanti Szövetség megerősítette jelenlétét a keleti szárny országainak területén, és fejlődött az infrastruktúra is, igaz, még mindig ez a legsebezhetőbb pontja az országnak – derül ki a HotNews által közölt elemzésből.

HN-információ
Az infrastruktúra Románia legsebezhetőbb pontja
A felszerelés jó, az infrastruktúra hiányos Fotó: Románia Hadserege/Fb

A nyugati hírszerzők eltérően magyarázzák azokat az eseteket, amikor orosz drónok és repülők megsértették a NATO légterét: egyes elemzések szerint ez szándékos provokáció volt, mások szerint viszont inkább az irányítás elvesztése állhatott mögötte. Abban viszont nincs vita a NATO-tagállamok hírszerzői között, hogy „Putyin agresszívebbé vált” – írta a HotNews. A portálnak nyilatkozó katonai szakértők úgy látják, hogy amíg Ukrajna ellenáll, Romániát nem fenyegeti szárazföldi támadás, viszont ha Oroszország győztesen kerülne ki az ukrajnai háborúból, az Romániát közvetlen szárazföldi fenyegetésnek tenné ki.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Nem riogatás, reális helyzetelemzés

Ez nem indokolatlan riogatás, hanem katonai adatokon alapuló reális értékelés – állítják a szakértők. Szerintük Románia amúgy is le van maradva Lengyelországhoz és a balti országokhoz képest a lakosság kormányzati tájékoztatása és a háborús felkészítés terén. Példaként említették, hogy a fenti országok kézikönyveket adtak ki, amelyek arról tájékoztatják a lakosságot, hogy mit kell tenni, ha kitör egy fegyveres konfliktus.
A cikk szerint jogosan merül fel a kérdés: képes-e Románia gyors NATO-segítség nélkül megvédeni magát? Mint részletezték, a védelmi stratégiában kulcsfontosságú szerepet játszhat az úgynevezett Focșani-kapu. A róla szóló Wikipédia-szócikk szerint ez egy mintegy 85 kilométer hosszú és 60 kilométer széles sík terület, amely a tankok számára kedvező terep a Kárpátok és a Duna között — Vrancea, Galați, Brăila és Buzău megye területén –, amely közvetlen átjárót biztosít Moldva és Bukarest között. Ezért nevezik „potenciális csatatérnek”, amely Havasalföldre és végső soron a főváros felé vezet.
Sok nemzetközi szakértő a „Focșani-kaput” az egyik legsebezhetőbb pontnak tartja a NATO keleti szárnyán. Nemcsak abból a szempontból, hogy Románia képes-e önmagát megvédeni saját haderejével, hanem az infrastruktúra hiányosságai miatt is, amelyek megnehezítenék a szövetségesek gyors beavatkozását.
Egy másik, 2019-ben a nagyszebeni Nicolae Bălcescu Szárazföldi Erők Akadémiáján végzett szimuláció azt mutatta: hogyha meg akarják védeni ezt a stratégiai pontot, a NATO-erőknek azonnal érkezniük kell, mert a román hadsereg már az első napon vereséget szenvedne egy orosz támadás esetén.

A 2019-es elemzés részben elavult

Az elemzés szerint a 2019-es háborús forgatókönyv annyiban elavultnak számít, hogy azóta Romániának jóval korszerűbbek a fegyverrendszerei és nagyobb a katonai kapacitása. Nem számoltak az időközben fejlődő infrastruktúrával, és főleg nem azzal, hogy az ukrajnai háború kitörése után a NATO megerősítette előretolt jelenlétét a keleti szárny országainak területén.
A szakértők jelenleg úgy látják, hogy a Focșani-kapu valóban kulcspont, de ma az ország védelmi képessége sokszínűbb. Mint részletezték: az ukrajnai háború megmutatta, mennyire nehéz gyors előrenyomulást végrehajtani nyílt terepen. Lehetséges stratégia a kulcsfontosságú területeit védeni az országnak, de ez még nem jelenti azt, hogy az ország többi területe nem védhető.
Jelenleg a Focșani-kapu térségében számos modern harceszközt állomásoztat a hadsereg, de ezek rugalmasan átcsoportosíthatók. A valódi gond ma az infrastruktúra hiánya: gyenge utak, túlterhelt hidak és vasúti szűk keresztmetszetek lassítják a csapatmozgásokat. A haditechnikai fejlesztésekkel növelték az ország védelmi képességeit, de a logisztikai korlátok maradtak – derül ki az elemzésből.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!