Harmincnál is több települést támogatnak

A jövedelemadó hat százalékának visszaosztásról és amatőr kerékpárverseny támogatásáról is döntött Hargita Megye Tanácsa a csütörtökön, online tartott soron kívüli ülésén.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 5 perc
Harmincnál is több települést támogatnak
Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata

Hargita Megye Tanácsa soron kívüli tanácsülést tartott tegnap, online, és három napirendről szavaztak a tanácsosok. Az első határozat a helyi és állami közvagyont képező lakások bérleti díjait aktualizálta az idei 193-as kormányhatározat alapján, ezért szükségessé vált a szerződések módosítása a megyei tanács meg a bérlők között. Ez a csíkszeredai Dénes László utcában található orvoslakások bérleti díjainak aktualizálását jelenti. Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának elnöke kifejtette: ezeket az árakat legutóbb 2007-ben aktualizálták, így a módosítás időszerűvé vált. Emellett a megyei tanács alkalmazottainak szolgálati lakásaira vonatkozó bérleti díjakat is aktualizálták. A május 29–31. közötti SIC Cycling CUP nemzetközi amatőr kerékpár-körversenyt a megyei tanács 50 ezer lejjel támogatja.

Településtámogatások

A megyei önkormányzat összesen 26,6 millió lejt utalt ki településeknek a jövedelemadó hatszázalékos visszaosztásából. Csíkszereda számára kétmillió lejt hagyott jóvá a testület a Nagy István Művészeti Középiskola sportcsarnokának építésére. Székelyudvarhely 1,8 millió lejt fordíthat többek között a művelődési ház tűzvédelmi és műszaki felszereltségének korszerűsítésére. Ugyancsak kétmillió lejt szavazott meg a testület Gyergyóremete számára a vízbefogó rendszer fejlesztésére. Parajd 1,5 millió lejt fordíthat az alsósófalvi Sükösd Ferenc Általános Iskola energiahatékonysági fejlesztésére. Farkaslaka a községi utak felújítására 1,2 millió lejt használhat fel. Zetelaka számára, szintén a községi utak felújítására, 900 ezer lejt hagyott jóvá a testület. Tusnádfürdő 350 ezer lejt használhat fel vízellátó rendszerének korszerűsítésére. Balánbánya részére 450 ezer lejt szavazott meg a döntéshozó testület a vállalkozói inkubátorház támogatására.

Iskolák, utcák és alapinfrastruktúra-támogatások

Szentábrahám költségvetése 500 ezer lejjel egészül ki, amelyet utcák karbantartására, a kismedeséri iskola javítására és a gagyi sportpálya fejlesztésére fordíthatnak. Fenyéd 400 ezer lejt használhat fel kultúrotthonok és utcák javítására. Szintén 400 ezer lejt szavaztak meg Karcfalva községnek a polgármesteri hivatal udvarának kialakítására, valamint egy játszótér és minifocipálya létesítésére Csíkjenőfalván. Kápolnás számára 450 ezer lejt hagytak jóvá a kultúrotthon felújítására. Csíkcsicsó további 400 ezer lejt használhat fel a Pillangó Óvoda energetikai felújítására. Csíkszentgyörgy közel félmillió lejt fordít többek között műemlék ingatlan vásárlására és egy épület korszerűsítésére Adorjánfürdőn. Korond számára 900 ezer lejt hagytak jóvá szabadidős és oktatási infrastruktúra korszerűsítésére, többek között a pálpataki multifunkcionális központ javítására. Kozmáson 450 ezer lejt fordítanak a Boga Alajos Általános Iskola energetikai felújítására. Oroszhegy költségvetése 700 ezer lejjel bővül, amelyet a községháza korszerűsítésére, a székelyszenttamási közösségi tér bővítésére, a székelyszentkirályi Szent István Általános Iskola sportpályájának felújítására, a tibódi sportpálya bekerítésére, valamint az oroszhegyi Petőfi Sándor Gimnázium sportpályájának felszerelésére fordítanak. Felsőboldogfalván 500 ezer lejt ruháznak be több kultúrotthon és iskola energetikai korszerűsítésére. Szépvízen szintén félmillió lejt fordítanak ugyanerre a célra a gimnázium épületénél. Csíkszentléleken 400 ezer lejt költenek a multifunkcionális központ légkondicionáló berendezésére, a kultúrotthon belső felújítására, valamint járda és kerékpárút kiépítésére. Gyimesközéplokon 550 ezer lejt fordítanak utcák felújítására, Gyimesfelsőlokon pedig 350 ezer lejt a 2-es Számú Általános Iskola felújítására. Csíkmadaras 450 ezer lejből gazdálkodhat, amelyet a napközi otthonra és a kultúrotthonra fordítanak. Homoródszentmártonon 600 ezer lejt ruháznak be aszfaltozásra. Homoródalmáson pedig 300 ezer lejt fordítanak az általános urbanisztikai terv (PUG) elkészítésére. Csíkszentmihály részére 450 ezer lejt hagyott jóvá a testület mezőgazdasági utak korszerűsítésére irányuló projektek nem elszámolható költségeinek finanszírozására, az iskola és az orvosi rendelő felújításának önrészére, valamint a földgázhálózat bővítésének tervezési költségeire. Bögöz község költségvetése 550 ezer lejjel bővül. A támogatást többek között a székelydobói, agyagfalvi és bögözi kultúrotthon javítására, valamint községi utak fejlesztésére fordítják. Oklándon 300 ezer lejt költenek markoló-rakodó gép beszerzésére és utcák felújítására. Csíkpálfalván 400 ezer lejt fordítanak a csíkdelnei általános iskola energetikai felújítására. Kászonaltízen 450 ezer lejt fektetnek közbiztonsági fejlesztésekbe, térfigyelő kamerák és más riasztórendszerek beszerzésével. Galambfalván 500 ezer lejt fordítanak a villamos hálózat fejlesztésére. Csíkrákoson 450 ezer lejt a földgázhálózat fejlesztésére szánnak. Ugyancsak 450 ezer lejt hagytak jóvá Csíkszentkirály számára a vízhálózat bővítésére. Csíkszentdomokoson 550 ezer lejt hagyott jóvá a megyei testület a községi utak karbantartására és aszfaltozására.

Szükséges támogatások

Csíkszentmárton 450 ezer lejt fordíthat a mentőállomás fejlesztésére. Csíkszentsimonban 500 ezer lejt használhatnak fel bölcsődeépítésre és útfelújításra. Máréfalván 300 ezer lejt szánnak sportpálya kialakítására. Románandrásfalva község 200-200 ezer lejt fordíthat a nagysolymosi és kissolymosi kultúrotthon energetikai felújítására. Újszékelyen 350 ezer lejt használhatnak fel csatornarendszer-fejlesztési munkálatokra. Madéfalva 500 ezer lejes támogatásban részesül külső forrásokból megvalósuló projektjeinek finanszírozására. Csíkszenttamás 400 ezer lejt fordít a zöld iskola építésére és fejlesztésére. Tusnád község 450 ezer lejt használhat fel az orvosi rendelő és a gimnázium javítási munkálataira. Székelyvarság ugyancsak félmillió lejt fordíthat javítási munkálatokra a Bóbita Napközinél.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!