Havasok bársonya

Hargita megye mezőgazdasági területeinek jelentős részét legelők és kaszálók adják, fontos takarmányalapot biztosítva a kérődző haszonállatok számára. A gyepterületek megfelelő használata ugyanakkor nemcsak az állattartás szempontjából fontos: a túllegeltetés, a korai vagy késői legeltetés, illetve a területek elhanyagolása a gyepek leromlásához vezethet.

Létai Tibor
Havasok bársonya
Szénacsinálás hegyi legelőn. A szakszerű legelőgazdálkodás a takarmányalap megőrzése mellett a vízmegtartást is segítheti Fotó: László F. Csaba

A legelők állapotának meg­őrzéséről, a vízmeg­tar­tás és a gazdál­kodás aktuális kihívásairól és a vonatkozó jogszabályi keretekről beszélt Gál Benedek, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság mérnöke a nemrég megrendezett Pásztornap a Hargitán című szakmai rendezvényen. Rámutatott: Hargita megyében összesen 394 ezer hektár mezőgazdasági területet tartanak számon, ebből 72 ezer hektár szántóföld, míg a legelők területe 139 ezer, a kaszálóké pedig 178 ezer hektár, vagyis a két gyepkategória együtt a megye mezőgazdasági területeinek mint­egy 81 százalékát teszi ki. Ez jelentős takarmányalapot biztosít a haszonállatok számára, és megfelelő alapot teremt a legeltetéses állattartáshoz, amely a kérődzők tartásának leggazdaságosabb módja.

Havasok bársonya
Gál Benedek

A nagy kiterjedésű gyepvagyon ugyanakkor nem jelenti azt, hogy minden területet megfelelően hasznosítanak. Gál Benedek szerint több mint 60 ezer hektár gyepterület bozótosodott el az elmúlt időszakban. Az ilyen területek ugyanakkor gazdasági szempontból sem hasznosulnak megfelelően, hiszen a rajtuk megjelenő növényzet nem biztosít értékelhető takarmányt, illetve az elbozótosodott területekre alaptámogatás sem igényelhető. A szakember a bozótosodás és a vadkárok közötti összefüggésre is felhívta a figyelmet. Az elhanyagolt területek búvóhelyet biztosítanak a vadállatoknak, köztük a medvéknek, így a településekhez közeli bozótos területek felszámolása a vadkárok kockázatának mérsékléséhez is hozzájárulhat.

Rend a lelke a legelőnek is

A gyepterületek használatát a vonatkozó jogszabályok és a településenként elkészített legelőgazdálkodási tervek szabályozzák. Ezek alapján a községi legelőkre több évre szóló bérleti vagy koncessziós szerződéseket kötnek, amelyekben a használat, az állatlétszám és a fenntartás feltételeit is rögzítik.

A legelők megfelelő állapotának megőrzése közös érdek, ezért a szerződésekben azt is egyértelművé kell tenni, hogy a szükséges fenntartási munkálatokat és azok költségeit melyik fél vállalja. A bérleti díj meghatározásánál pedig a gyep termőképességét és a fű értékét veszik figyelembe.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Állatkihajtás megfelelő időben

A legelő megfelelő állapotának megőrzéséhez a szükséges fenntartási munkálatokat – a terület megtisztítását, a fölösleges cserjék eltávolítását és a vízelvezetést – is el kell végezni. A gyep állapota ugyanakkor a vízmegtartás szempontjából sem mellékes. A túllegeltetett, teljesen letarolt gyep gyökérzete meggyengül, emiatt a csapadékvíz nehezebben jut a talajba. Ez különösen a meredekebb területeken jelent problémát, ahol a víz könnyebben lefolyik. Az egészséges, megfelelő gyökérzetű gyepszőnyeg ezzel szemben segíti a víz talajba jutását.

A legeltetés időpontját sem lehet pusztán naptári dátumokhoz kötni: a kezdést és a befejezést az időjáráshoz, a talaj állapotához és a gyep fejlettségéhez kell igazítani. A túl korai legeltetés során az állatok visszarágják a fejlődésben lévő növényeket, ami az egész éves hozamot is kedvezőtlenül befolyásolhatja, a túl késői legeltetés pedig a következő tavaszi kihajtást késleltetheti. Az átgondolatlan legeltetés így akár egy-két év alatt is hosszú évekre leronthatja a gyep állapotát.

Fűvetéssel a jobb gyepekért

A gyepterületek felülvetése szintén része lehet a legelőgazdálkodásnak, mutatott rá a szakember. Ennek lehetősége és módja a legelőgazdálkodási tervekben is szerepel, a megfelelő növényfajok kiválasztása pedig az adott talaj- és helyi adottságoktól függ. Az előadásban elsősorban a hüvelyesek közül a fehér- és vöröshere, valamint a legelőgazdálkodási tervekben meghatározott pázsitfűfélék szerepeltek lehetséges növényként.

A legelők és kaszálók tehát nem pusztán a mezőgazdasági terület egy kategóriáját jelentik, hanem a Hargita megyei állattartás egyik fontos erőforrását. A gyepterületek állapotának megőrzése egyszerre jelenthet gazdasági, takarmányozási és környezeti érdeket.
Gál Benedek hangsúlyozta, Hargita megyében a gyepterületek az agrárium igazi kincsei, megóvásuk pedig mindannyiunk közös felelőssége. 

– A gyepterületeket ebben a szellemben kellene kihasználni, és minden gazdát és egyesületet arra buzdítok, hogy óvják, őrizzék meg ezt a kincset, ezt a zöld aranyat, mert ha mi nem tesszük meg, senki más nem fogja helyettünk – fogalmazott.





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!