Három nap természetjárás és honismeret
Gyergyócsomafalván szervezi 33. vándortáborát az Erdélyi Kárpát-Egyesület. Augusztus 4–9. között három hegységbe összesen 27 túrát indít a gyergyószéki EKE csapata: az érdeklődők a Békás-szoros és a Gyilkos-tó vidékét, valamint a Gyergyói-medencét körülvevő hegyeket ismerhetik meg.
Eddig 1024-en jelentkeztek a tábor teljes idejére, a túrákra pedig több mint kétezren kíváncsiak a regisztrációs adatok szerint: az eseményre online regisztrálni július 22-én éjfélig lehet az ekevandortabor.ro oldalon, de a helyszínen, a kiválasztott túra előtti napon is lehetséges. A táborban nem csak EKE-tagok vehetnek részt, az esemény minden természetkedvelő előtt nyitott.
A gyergyószeki EKE ötödik alkalommal házigazdája a vándortábornak, idén a gyergyócsomafalvi Borsika panzió mögötti terület lesz a helyszín, itt lehet a sátrakat felállítani az esemény idejére, és itt zajlanak majd a kísérő rendezvények.
– A Gyergyói- és Görgényi-havasokba és a Nagy-Hagymás-hegységbe szervezünk könnyű, közepes és nehéz túrákat, ezek között három honismereti és három biciklis túra is lesz. Emellett előadások, ügyességi verseny, tábortűz és nótaest is része a programnak – mondta el sajtótájékoztatón András Zsolt szervező, a gyergyószéki EKE alelnöke.
A tábor megnyitóünnepségét augusztus 4-én, este 6 órától tartják, majd az elkövetkező három napban minden reggel 6–10 óra között indulnak az autóbuszok a gyergyócsomafalvi templom elől a különböző túraútvonalak indulási helyszínéhez.
Minden további információt az ekevandortabor.ro oldalon találnak meg az érdeklődők.


