Hirdetés

Harmadosztályban az SZFC

HN-információ
Ötéves kihagyás után visszajutott a labdarúgó harmadik ligába az FC Székelyudvarhely. A selejtező visszavágóján valósággal lemosta a pályáról a hazai környezetben játszó Gelencei Nemerét. A háromszéki alakulat görcsös és ötlettelen játékkal rukkolt elő, és csak távoli próbálkozásokkal veszélyeztetett. Az SZFC végig kiválóan futballozott, a hat gól mellett több helyzetet is kihagytak, így megérdemelten nyertek, ősztől ott vannak a harmadosztályban. [caption id="attachment_4415" align="aligncenter" width="620"]Ezúttal esélye sem volt a gelencei csapatnak az SZFC ellen Ezúttal esélye sem volt a gelencei csapatnak az SZFC ellen[/caption] [dropcap]A[/dropcap]z 1–1-gyel zárult odavágón a Kovászna megyei bajnok már a 11. percben megszerezte a vezetést, és szombaton délután is erre törekedtek, ám a kezdeti mezőnyfölényből mindössze egy távoli kapura rúgásra futotta. A válasz ott volt Tamás fején, aki a 4. percben egy bal oldali szabadrúgás után bólintott a házigazdák kapuja mellé. Időközben a vendégek átvették a találkozó irányítását, és a 12. percben Doltea megzörgette a gelenceiek hálóját, miután a tizenhatoson belülről értékesítette Tamás remek passzát (0–1). A 17. percben rosszul jött ki a kapuból Sebestyén, ám Gerotă ahelyett, hogy egyből lőtt volna, egy csel után próbálkozott az átemeléssel, de az udvarhelyiek hálóőre már a helyén volt. A 18. percben Tamás gurított kevéssel mellé, majd a 20. percben Demény húszméteres szabadrúgása ment milliméterekkel a léc fölé. Érett az újabb udvarhelyi gól, amelyet Szőcs a 32. percben össze is hozott: Sebestyén vágta előre a lasztit, a gelencei védők egy picit eltátották a szájukat, az SZFC játékosa egyedül tört kapura, és a kijövő Gătej mellett talált be a hálóba (0–2). A gelenceiek még fel sem ocsúdtak a második kapott góltól, és a 34. percben Tamás újra bevette a kapujukat, aki Szőcstől kapott sarkas passzt vágott a 16-os széléről a bal hosszúba (0–3). Az első játékrész hajrájában Simon A. előtt adódott ablak-ajtó helyzet, ám a gelenceiek szerencséjére az udvarhelyi játékos jó pozícióból mellé lőtt. A térfélcserét követően a Gelencei Nemere birtokolta többet a labdát, de támadásaik veszélytelenek voltak. Az 53. percben azonban Csulak mintegy 17 méterről eresztett el egy hatalmas lövést, ám a vetődő Sebestyén a mezőnybe öklözte vissza a labdát. Az 58. percben újabb hazai ziccer: ekkor Roman végezhetett el egy pontrúgást, a játékszert pedig Sebestyén a léc fölé tolta. Kevéssel később saját kapuja előtt veszítette el a labdát Marincea, ám a szemfüles Tamás hibázott. Az udvarhelyi játékos a 68. percben már nem ügyetlenkedett, és Bálint Róbert jobb oldali beadását küldte a kapuba (0–4). Negyedórával az utolsó sípszó előtt eleredt az eső, ami lassan elmosta a gelenceiek játékkedvét, és ekkor jött a kegyelemdöfés. A 77. percben Dolteát ugratták ki remekül csapattársai, aki a kifutó Gătej fölött emelt a gelencei hálóba (0–5). A 85. percben következett Balázsi, aki szép egyéni akció végén vágta a léc alá a labdát (0–6). A véghajrá már eseménytelenül telt el, és maradt a hatgólos székelyudvarhelyi győzelem, ami azt jelenti, hogy összesítésben 7–1-re diadalmaskodott a Botorok János által irányított gárda, így ősztől a 3. Ligában szerepelhet. Innen a 2010/11-es szezonból esett ki, tehát öt évet kellett várnia a harmadosztályért. A csapat másodedzője, Szín Ferenc a találkozót értékelve elmondta: „Az első meccsből tanulva változtattunk a felálláson, nem 4-4-2-ben, hanem 4-2-3-1-ben játszottunk, ez pedig döntőnek bizonyult. Középpályán nagyon sok labdát tudtunk összeszedni, a szűrőink nagyon jól dolgoztak. A támadásokra is sokszor többen felértünk, veszélyesebbek és pontosabbak voltunk, mint az első mérkőzésen. A második félidőben kissé túlságosan megnyugodtunk, a háromgólos előnyünk tudatában nem koncentráltunk eléggé, de szerencsére nem kaptunk gólt. A korán szerzett találatunk nagyon fontos volt, továbbá az is, hogy a helyzetkihasználásunk sokkal jobb volt”. Hargita megyének így két együttese lesz a 3. Ligában, az FK Csíkszereda tavaly jutott fel. Tibodi Ferenc [box type="shadow" ]III. Liga osztályozó, visszavágó Gelencei Nemere–FC Székelyudvarhely 0–6 (0–3) Gelence, községi futballpálya, mintegy 500 néző. Gelencei Nemere: Gătej – Rákosi (Gáspár, 81.), Márkos, Marincea (Audi, 81.), Stana, Fogarasi (Vulcan A., 61.), Csulak, Sala, Roman (Vulcan Sz., 80.), Gerotă, Bărbăşescu. SZFC: Sebestyén – Balázsi, Demény, Péter M., Szécsi, Tamás (Biró, 71.), Bálint Rajmund, Bálint Róbert, Simon A. (Simon N., 82.), Doltea (Lőrincz, 82.), Szőcs (Kiss, 80.). Gólszerzők: Doltea (12., 77.), Szőcs (32.), Tamás (34., 68.), Balázsi (85.).[/box]


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!