Hamarosan használhatják a diákok az új sportpályákat

Két hét múlva birtokba vehetik a diákok a Nagy Imre Általános Iskola hátsó, új sportpályákkal felszerelt udvarát – erősítette meg a városházától kapott információkat Hosszu Előd. Az ING Service építkezési vállalat projektmenedzserétől azt is megtudtuk, hogy a téli vakációra a teljes beruházást befejezik.

Pál Bíborka
Hamarosan használhatják a diákok az új sportpályákat
Pingpong- és teqballasztalok a megyeszékhely legnagyobb iskolájának udvarán. Diáköröm Fotó: László F. Csaba

Újabb összeget, ezúttal 1,72 millió lejt különített el saját költségvetéséből a csíkszeredai önkormányzat a Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújítására – erről legutóbbi tanácsülésén döntött a képviselő-testület. Mint elhangzott, december második felétől ismét használhatják a diákok az iskola udvarát, amely az iskola mögött található, sportpályákkal, illetve három új pingpong- és egy teqballasztallal felszerelve. 

– A labdajátékokra alkalmas sportpályát úgy alakítottuk ki, hogy teniszezni is lehessen rajta, egy ehhez szükséges le-fel szerelhető hálót biztosítottunk az iskola számára. A tanintézet hátsó udvarában az új pingpongasztalok mellé visszahelyeztünk két régit is, így összesen öt asztalnál játszhatnak egyszerre a tanulók. Elkészült az ivókút is

– ismertette az elmúlt időszakban végzett munkálatok eredményeit Hosszu Előd projektfelelős.

Hamarosan használhatják a diákok az új sportpályákat
A megyeközpont legnagyobb oktatási intézményébe járó diákok tehát két hét múlva vehetik birtokukba a sportpályákat, vagyis nem kell többé az FK Csíkszereda sportpályáján töltsék a szüneteket. A projektfelelős szerint a téli vakációra a fennmaradó munkálatokat is elvégzik a munkatelepen, így a következő napokban befejezik a kerítés építését, az iskola előtti udvarrészen az összes utcai bútort kihelyezik, néhány fát ültetnek, továbbá leaszfaltozzák a Stadion utca felőli járdán azt a részt, amelyet a munkálatok miatt feltörtek. 
Az építkezési vállalat nyáron kezdte el a hatmillió lej értékű beruházást, és ahogyan Bors Béla alpolgármester fogalmazott a tanácsülésen, sikerül teljesíteniük tervüket, hogy év végéig befejezzék a megvalósítást.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!