Hirdetés

Hagyományteremtő nagyvásárt rendeznek a Kalonda-tetőn

A régi nagyvásárok hangulatát próbálja felidézni a rendezvény, amelyet május 11–12. között tartanak a Kalonda-tetőn. Egész Udvarhelyszékről várják az érdeklődőket.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 1 perc
Hagyományteremtő nagyvásárt rendeznek a Kalonda-tetőn
Illusztráció

Májusi nagyvásárt szervez a Kalonda-tetőn a Kecsetért Egyesület, a Cinekuta vállalat és Farkaslaka Polgármesteri Hivatala. Nagy Ervin, az esemény egyik szervezője elmondta, a régi nagyvásárok hangulatát próbálják visszaidézni, éppen ezért állat- és zsibvásárt tartanak, egy olyan eseményt, ahol bárki jól érezheti magát.

Régen minden évszakban voltak vásárok, ahol a gazdák új állatokat szerezhettek be, de nem csak: ruhát, csizmát, amire épp szükségük volt, és a vásárfiáról sem feledkeztek meg. Az ilyen eseményeket a zsongás, a nyüzsgés jellemezte, ezt próbáljuk most mi is visszacsempészni a mai világba

– fogalmazott a szervező. A Kalonda-tetőt választották a rendezvény helyszínéül, ahol egy tízhektáros területen szervezik meg a nagyszabású eseményt. A vásárkertet négy részre tagolják, ahol az adásvételre szánt állatok mellett körhinta, kisvonat, egyéb vásárosok, állatsimogató, a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány jóvoltából pedig kézműves-tevékenységek, régimesterség-bemutatók is helyet kapnak.

– Igyekeztünk olyan programokat összeállítani, hogy a kilátogató családok tagjai a legkisebbektől a legidősebbekig  jól érezzék magukat, és akár az egész napot a vásáron töltsék el – mondta Nagy Ervin.

A rendezvényre árusokat és vásárlókat egyaránt várnak egész Udvarhelyszékről. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!