Hirdetés

Hadnagy is hadra fogható

Bajnoki ezüsttel és élete egyik legeredményesebb idényével zárta nyír­egy­házi szereplését Hadnagy István, aki egy év után ismét Székelyudvar­helyen folytatja pályafutá­sát. A válogatott te­rem­lab­da­rú­gó­nak több lehetősége is volt a folytatásra, végül azonban a család és a szülőváros közelsége felülírta a szakmai szempontokat.

Szász Csaba
Hadnagy is hadra fogható
Hadnagy (jobbra) az Újpest elleni bajnoki döntőben. Sikeres idényt zárt le Fotó: Újpest FC/archív

Hadnagy István egy év után ismét Székelyudvarhelyen folytatja pályafutását. A VSK kedden jelentette be a válogatott futsalos visszatérését, aki a magyar élvonalban szereplő Nyíregyházán töltött idényt követően ölt ismét udvarhelyi mezt.

Alig egy éve még arról beszélt, hogy szakmai szempontból a magyar bajnokság nagyobb kihívást jelent, és amíg lehetősége van rá, szeretné magasabb szinten folytatni pályafutását. Azóta egy eredményes idényt tudhat maga mögött: a Nyíregyházával bajnoki ezüstérmet szerzett, 38 mérkőzésen 43 gólt szerzett, élete egyik legjobb szezonjaként könyveli el a Nyíregyházán töltött egy esztendőt.

– Csapatszinten ha nem is teljesítettünk túl, de a céljainkat elértük. A klub is elégedett volt az eredménnyel, mondhatni, mindenki boldog volt azzal, amit elértünk. Nyilván egy elveszített bajnoki döntő után ez furcsán hangzik, de néhány nappal később már reálisan lehet értékelni a történteket

– fogalmazott Hadnagy. Hozzátette, hét játékossal vitték végig az idényt, közben sérülések is nehezítették a dolgunkat, mégis a bajnoki csatában sikerült legyőzniük a kupagyőztes és tavalyi bajnok Veszprémet. A döntőben ugyan az Újpest bizonyult jobbnak, de a támadó szerint ebben a párharcban nem maradt sok a csapatában.

– Személy szerint is az egyik legjobb idényem volt, játékban és gólokban egyaránt

– értékelte az elmúlt szezont Hadnagy.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


Hazahúzott a szíve

A visszatérés gondolata ugyanakkor nem kizárólag sportszakmai okok miatt fogalmazódott meg benne. Tavalyi távozásakor első gyermeke érkezése is fontos szempont volt abban, hogy csak egy évre kötelezte el magát Nyíregyházára, azóta pedig édesapa lett, ami új helyzetet teremtett.

A 29 éves játékos elmondása szerint több lehetősége is volt a folytatásra, hiszen Nyíregyháza mellett további magyar klubok is érdeklődtek iránta, sőt más külföldi bajnokság is szóba került. Végül azonban a család és az otthon közelsége felülírta a szakmai alternatívákat.

– Összetettek a hazatérésem okai. Egyrészt az anyaországban megváltozott politikai helyzet okozta bizonytalanság is elgondolkodtatott, másrészt időközben apa lettem. A családom nagyon komoly szerepet játszott a döntésben, végül a szívem hazahúzott

– fogalmazott.

A VSK Székelyudvarhely nemrég jelentette be Bíró Attila hazacsábítását, Miklós Tamás és Tankó Levente pedig szerződést hosszabbított. Hadnagy szerint azonban még egy-két minőségi igazolásra szükség lenne ahhoz, hogy a csapatnak esélye legyen a bajnoki címre. Úgy véli, ha sikerül még olyan játékosokat szerződtetni, akik mérkőzéseket tudnak eldönteni, akkor reális cél lehet a döntőbe jutás, onnan pedig már egyenlő esélyekkel lehet harcolni az aranyéremért. A személyes célja sem változott: szeretné végre bajnoki címhez segíteni nevelőegyesületét, és bízik benne, hogy erre már az új idényben lehetősége nyílik. Ha nem, akkor a következőben.





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!