Hirdetés

Gyalogosgázolás, előzésből baleset, ittas sofőrök – ez történt hétvégén a megyei utakon

Ez a hétvége sem telt eseménytelenül a Hargita megyei utakon. Több balesetnél is közbe kellett avatkozniuk a hatóságoknak, néhány esetben pedig ittas vezetőket fogtak. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn megjelent, hétvégi eseményekről szóló közleményeiből szemléztünk.

Rendőrségi közlemény
Becsült olvasási idő: 3 perc
Gyalogosgázolás, előzésből baleset, ittas sofőrök – ez történt hétvégén a megyei utakon
Képünk illusztráció Fotó: Veres Nándor

Péntek reggel hat óra körül egy 53 éves nagygalambfalvi nő a 137-es jelzésű megyei úton, Székelyudvarhelyről Székelykeresztúr felé haladva elütött egy 74 éves férfit, aki gyalogosként sétált az út szélén. A férfi sérüléseket szenvedett, és kórházba szállították orvosi ellátásra. Az 53 éves nőt alkoholszondával tesztelték, az eredmény negatív lett.

Szintén pénteken reggel hét órakor egy 48 éves maroshévízi nő két gyalogost ütött el, miközben a település egyik utcáján közlekedett: egy 30 éves és egy 56 éves nőt, akik gyalogosként keltek át az úttesten. A két nő súlyos sérüléseket szenvedett, és mindketten kórházba kerültek orvosi kezelésre. Mindhárom érintett személyt alkoholszondával tesztelték, és minden esetben negatív értéket mutatott a műszer. A hatóságok jelenleg is folytatják a vizsgálatokat annak érdekében, hogy tisztázzák a baleset okait és körülményeit.

Később, délután négy óra körül egy 21 éves csíkszentdomokosi fiatal, miközben az 578-as jelzésű európai úton közlekedett, Csíkszereda irányába, Karcfalva határában előzésbe kezdett. A manőver balesettel végződött, mivel előzés közben összeütközött egy 30 éves csíkszentdomokosi nő által vezetett járművel, amely szemből jött. A baleset következtében a 30 éves nő sérüléseket szenvedett, de a helyszínen kapott elsősegélyt a mentő személyzetétől, és az orvosi ellátást követően elutasította a kórházba szállítást. Mindkét sofőr negatív eredményt mutatott az alkoholszondás teszt során. 

Este, kilenc óra környékén a székelyudvarhelyi rendőr-kapitányság munkatársai közúti ellenőrzés közben egy 27 éves férfit igazoltattak, Homoródszentmártonon. A helyszínen elvégzett alkoholszondateszt eredménye 0,70 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki nála. Az eset kapcsán ittas vezetés miatt bűnügyi eljárást indítottak.

Szombat délelőtt tíz órakor a rendőrök egy 43 éves gyergyóremetei sofőrt állítottak meg Ditróban, amint a 153C jelzésű megyei úton közlekedett. Kiderült, a férfinek külföldi hatóságok által kiadott jogosítványa van, de annak az érvényessége már decemberben lejárt. A férfi ellen bűnügyi eljárást indítottak. 

Szintén szombaton este 22 óra után a gyergyószentmiklósi rendőrkapitányság munkatársai egy 66 éves férfit igazoltattak Gyergyóújfaluban. Az alkoholszonda kirívóan magas értéket, 1,33 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a kilélegzett levegőben. Vasárnap késő délután egy 32 éves férfit állítottak meg a rendőrök Szépvízen, a szonda itt 0,60 mg/l tiszta alkoholt mutatott ki a kilélegzett levegőben. Mindkét esetben bűnügyi eljárás indult ittas vezetés miatt.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!