Hirdetés

Girbegurba fecsegések 196.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 5 perc

Az irodalomnak súlya van. Az olvasók felé tett engedmény, hogy az irodalom szempontjából súlytalanságot sugalló régi ponyva nevezetet lektűrre változtatták, vagyis olvasás a szórakozás és időtöltés kedvéért. Így csökken a blamázs, ha krimit, érzelmes szerelmes történetet, kalandregényt olvasunk. A ponyva, a lektűr, a népkönyv, kalendárium őseredeti tisztességét a magas irodalmi kánon ma is kétségbe vonja. Ponyvának nevezték a 17–19. században azokat az olcsó, kis méretű könyvecskéket, füzeteket, amelyeket vásárokon a földre terített ponyváról árultak. Olcsóságuk, a népnek szánt olvasmányosságuk tette népszerűvé ezeket, de a nagy klasszikusaink, írók, költők, ismeretterjesztő könyvek szerzői fölismerve a számukra fontos néphez való közelséget, nemegyszer vágyakoztak ki a puccos könyvesboltokból az egyszerű vásári ponyvára. A könnyű könyvek, kalendárium, horoszkóp, szakácskönyv, életmódmagazin mai vásáros helye az újságstand, na és nagyvárosok vasút- és metróállomásain az önkiszolgáló automaták, amelyekből zsebkönyv formátumú igazi irodalom is kipottyan. Egyetemista ismerősöm például Carlos Ruiz Zafon Marina című kisregényét találta meg ott. Az irodalomnak súlya van. Mivel felmerült a neve, mérlegre teszem Zafon tetralógiáját, a kortárs világirodalom fényes csillagát, amely már a sorozatcíme miatt is kedvencem: Elfeledett Könyvek Temetője, egy-egy kötetének súlya kicsivel több mint egy kiló.


Hirdetés

Méricskélés közben megakad a tekintetem a fülszövegben az író vallomásán: „Egy történetnek nincs se eleje, se vége, csakis bejáratai.” Ideje pontosítanom az én történetem „bejáratának” feliratán megjelenő súly kettős fogalmát: a papír súlyának az irodalom súlyához úgy van köze, hogy én, az olvasó, ahhoz, hogy befogadjam az író szavait, kényelmesen elhelyezkedve, kézben tartva lapozom a könyvet. Ha leköt a történet, egy huzamban akár órákig… már ha megengedi ezt a fizikai erőnlétem. Időnként le is kell tennem. Masszírozgatom a csuklómat. Otthoni tornázáshoz a szakértők egy magamfajtának egykilós súly emelgetését ajánlják fél-fél kilóra osztva a két kézre. Hát ez stimmel! Az 1940-es, háborús években terjedtek el világszerte a puha táblás, kis formátumú zsebkönyvek, amelyek átalakították, tömegessé tették az olvasási szokásokat is. Ma az e-könyveknek van ilyen szerepe. Statisztikai adat 1938-ból: megjelent 2438 magyar könyvcím, ebből az irodalmilag értékes regények átlagos példányszáma 3000, a versköteteké 500, ponyvaregényeké és más ponyváé 10 000. Az utóbbiakat Pogány Péter könyv- és irodalomtörténész így veszi védelmébe (A magyar ponyva tüköre, Bp., 1978): „A ponyvafüzeteknek, népnyelvi remekléseknek fő céljuk az volt, hogy olvasásra ösztönözzék, szellemiekben pallérozzák a népet. Ronggyá olvasva és krajcáros értéktelenségük miatt ezek nagyrészt elkallódtak, fellelhető példányaik ezért is számítanak ma már megőrzésre méltó ritkaságoknak.” A 19-20. században az okos könyvkiadók ponyva elleni küzdelmükben sikerrel használták a ponyva eszköztárát: olcsó dísztelen füzetekben, sorozatokban, mint amilyen a Regényvilág, Magyar Családi Regénytár, Jó Könyvek a Magyar Nép Számára stb. igazi szépirodalmat jelentettek meg. 1882-ben a rangos Révai Kiadó írókkal tanácskozott erről és az olvasási szokásokról. A kor jeles íróinak találkozóján Jókai Mór elnökölt, aki így kezdte beszédét: „Mindaddig él és virágzik a régi ponyva, míg ezt az asztalt tele nem rakhatjuk olyan ponyvairodalmi termékekkel, amelyeket mi írunk. De mi is nagyobb buzgalommal, mint bármi mást.” Arany János például a Toldit is ponyvafüzet-sorozatban akarta megjelentetni. Ráérzett, ha megvalósítani nem is tudta, az Európa-szerte fejlődő modern olvasási kultúra alakuló útjára, hiszen a ponyvából nőtt ki aztán a 20. század könyvvívmánya: az olcsó, nagy példányszámú, tartalmában értékes zsebkönyv, amely demokratizálta könyv és olvasó viszonyát, mert azt tette lehetővé, hogy a könyv beilleszkedjen a tömeges fogyasztásba, alkalmazkodva a kispénzű vásárló pénztárcájához. Ez ma is élő, de harsányan kinevetnék azt, aki ilyennel jelentkezne, mondjuk, egy szép könyv versenyen. Él, de szemérmetes árnyékban lappang. Pedig létjogosult, ha jó szerzők és jó könyvek hozzáférhető áron, nagy példányszámban jelenhetnek meg és juthatnak el az olvasókhoz, akik pimaszul nyelvet öltenek a kiadók finnyás előkelőségére és magyarázatára a magas irodalmi értékről, ami annyira „magas” hogy csak kevés kiválasztott éri fel (ésszel!?). Ha kizárólag a látványára gondolok, a könyvesboltokban túlságosan sok a tárgylétében súlyos is, drága is, díszes is kiadvány! A könyvesbolti elv szerint, aki meg akarja venni, az úgyis megveszi. Tiszta igaz! Ha ugye elég művelt vagyok hozzá! Hiszen még a könyvkiadók és könyvesboltok hangzatos neve is egymás sarkát taposva apellál a műveltségemre. Kedves Olvasóm! Saját könyvesboltom van, ahol mindenesként teszek-veszek, a nevét is én találtam ki: Válogatottan Nehéz és Könnyű Könyvek Vegyesboltja. Kirakata nincs, mert csak a képzeletemben létezik.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!