Hirdetés

Galacról Brassóba tették a kupadöntő helyszínét

HN-információ
Két hét múlva rendezik újra a jégkorong Románia-kupa döntőjét, de a Román Jégkorong Szövetség immár a harmadik helyszínt jelöli meg. Tegnap ugyanis a szövetség hivatalos oldalán közölte: nem Galacon, hanem Brassóban játsszák újra a találkozót. Ismételten felülírta korábbi döntését a Román Jégkorong Szövetség (RJSZ), ami a Románia-kupa helyszínét illeti. Miután Gyergyószentmiklóstól elvették a rendezést és Galacnak adták, utóbbiak is hoppon maradtak. A finálé rendezési jogát végül Brassó kapta meg. Az időpont maradt a március 1., akárcsak a kezdési időpont, azaz 17.30 óra. A különbség annyi, hogy a Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua összecsapást a Digi Sport élőben közvetít. A RJSZ-nek kapóra jött a tévés közvetítés, hiszen erre hivatkozva módosította meg a döntő helyszínét második alkalommal is. Mint ismeretes, a Csíkszeredai Sportklub – Bukaresti Steaua mérkőzést eredetileg Gyergyó­szentmiklóson rendezték, ahol a csíki alakulat 40 percnyi játékidő után 7–2-re vezetett a bakák ellen. A harmadik harmadot viszont a felek már nem tudták leütni, hiszen a mérkőzés során az amúgy is vacakoló villanyhálózat teljes mértékben összeomlott, és a jégpálya világítás nélkül maradt. Az esetet követően a szak­szö­vetség közölte, hogy a leg­el­ső adandó alkalommal Gyer­gyó­szentmiklóson játsszák újra, 0–0-tól a találkozót. Alig egy hete viszont jött a közlemény, hogy nem Gyergyószentmiklós, hanem Galac kapja a finálé újraszervezési jogát. Mind a csíki, mind a gyergyói klub vezetői tiltakoztak a döntés ellen. Tegnap végül Brassóba tették át a helyszínt, remélhetőleg ez lesz a végleges döntés is. HN-információ


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!