Hirdetés

Fókuszban a felnőttvédelem

Három megyéből több mint százan vesznek részt a Gyulafehérvári Caritas VÉDelem. Közös felelősségünk a holnap társadalmáért címmel megrendezett kétnapos konferenciáján. A szakmai rendezvény fő célja: jó gyakorlatok megosztása és a szakemberek közti együttműködés és párbeszéd elősegítése.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 2 perc
Fókuszban a felnőttvédelem
Segítők egymás között. Támogatás és inspiráció a konferencián Fotó: Asztalos Ágnes

Tegnap reggel rajtolt a Caritas kétnapos Közösségépítők elnevezésű konferenciája Székelyudvarhelyen, a Városháza Szent István termében. A Gyulafehérvári Caritas hetedik alkalommal szervezi meg a szakmai találkozót, idén – két év online után – végre személyes jelenléttel, élőben. Megyénk több településéről érkező vendégek mellett a szomszédos Maros és Kovászna megyéből is sokan eljöttek a konferenciára, több mint százan regisztráltak tegnap reggel, zömében a szociális felzárkóztatás témájában érintett szakemberek, közintézmények vezetői és munkatársai, önkormányzatok képviselői és szakemberei, roma közösségek, civil szervezetek és oktatási intézmények képviselői.
Idén a VÉDelem. Közös felelősségünk a holnap társadalmáért címet választották a szervezők.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!