borús égbolt
szórványos felhőzet
Fogadják el: nem szeretnék lakónegyedben szaladni
Tegnap én is kitöltöttem a csíkszeredai Smafta sporttanácsadó iroda kérdőívét és az atlétikapálya körüli salakpálya szabad használata mellett érveltem.
Azzal kezdeném, hogy én is azok közé tartozom, akikben fel sem merült annak a lehetősége, hogy a korábban megígért szintetikus futópálya helyett egyszer csak lezárt kapu fogad a városi focipályán. Nem is volt okom, hogy erre gondoljak, hiszen a megyeközpontban ez volt az a sportolásra alkalmas szabadtéri hely, amelyet tavasztól kezdve minden hétköznap este – sőt hétvégén is – harminc-negyven ember használt, és nem csak szaladásra. Láttam családokat, baráti társaságokat, akik ide jöttek ki, hogy közösen mozogjanak, sportoljanak, az embereknek egy része a salakpályán szaladt, de voltak, akik a focikapu mögött tornásztak vagy éppen a homokba ugrást gyakorolták.
Egy korábbi felmérés szerint a megyeközpontban körülbelül hatszázan szaladnak rendszeresen, jó lenne tehát, ha több helyszínen nem egymás nyakába lihegve tehetnénk ezt, azzal pedig nem értek egyet, hogy a focipálya helyett szaladjunk a Gyermek sétányon kialakított futószőnyegen. Egy lakónegyedben ugyanis, ahol gyermekek szaladgálnak, bicikliznek, munkából haza igyekvő felnőttek közlekednek, idősek üldögélnek a padokon és beszélgetnek, nem lehet olyan zavartalanul, a többi szaladóval együtt lélegezve futni, kocogni – kinek, ahogyan jólesik –, mint a focipályán. Főként, ha arra vágyik az ember, hogy a hétköznapi körforgásból, a betonrengeteg szorításából, irodából, tömbházból kilépve, természet közelében tegye azt. Arról nem is beszélve, hogy az elszántabbak nem négy-öt kör erejéig használták a salakpályát, hanem tizenöt-húsz kört vagy még ennél többet is leszaladtak egy alkalommal.
Csatlakozom tehát azokhoz, akik kérjük szépen vissza a focipálya használatának a lehetőségét.
Pál Bíborka
.jpg)
_web.JPG)