Hirdetés

Felnőtt nélkül nem lehet!

Kezdődik a nyaralások időszaka. Sokan külföldön töltik nyári pihenőjüket, de iskolai kirándulások, tanul­mány­utak helyszínéül is gyakran más országot választanak. Az érvényben lévő jogszabályok szerint a kiskorú gyermekek csak felnőtt kíséretében léphetik át az országhatárt.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 3 perc
Felnőtt nélkül nem lehet!
Fotó: Veres Nándor

A román állam­pol­gá­rok szabad mozgásáról ren­del­kező 2005/248-as törvény szerint a kiskorúak ha­tár­át­lépéséhez felnőtt kíséret szükséges. Amennyiben a kísérő személy nem a szülő, abban az esetben közjegyző által hitelesített, mindkét szülő beleegyezését tartalmazó dokumentumot is fel kell mutatni a határ átlépésekor. Ugyanez érvényes akkor is, ha a gyermek csak az egyik szülővel utazik. Székelyudvarhelyi közjegyzői irodáknál érdeklődve megtudtuk, a szülői beleegyező nyilatkozat kiállítása nem vesz túl sok időt igénybe, pár óra leforgása alatt elkészül. Kiállításához azonban jó néhány dokumentumra szükség van. A legfontosabb, hogy mindkét szülőnek meg kell jelennie a közjegyzőnél, és a személyi igazolványukat is fel kell mutassák. Továbbá a gyermek születési bizonyítványa is szükséges, akárcsak az érvényes úti okmánya, amellyel átlépni készül a határt. Ez tizennégy éven aluliak esetében útlevelet, 14 éven felüliek esetében pedig személyazonossági igazolványt is jelenthet. Szükség van ezek mellett még a kísérő felnőtt adataira is. A szülői beleegyező nyilatkozatot az utazás idejére állítják ki, de ha az adott kísérővel többször is tervez utazni a gyermek – például edzője kíséretében utazó sportoló kiskorú –, akkor a dokumentumot hároméves futamidőre is lehet kérni. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy az irataik érvényesek maradjanak a megadott határidőn belül. Amennyiben az utazás repülővel történik, abban az esetben a beleegyező nyilatkozatban a légitársaság nevét és a járat számát is fel kell tüntetni. Amennyiben az egyik szülő már nem él, akkor a szülői beleegyező nyilatkozat kiállításához fel kell mutatni a halotti bizonyítványt is; amennyiben viszont ismeretlen az apa és ez a kiskorú születési bizonyítványában is fel van tüntetve, akkor az ismert szülő egyedül kérheti a beleegyező nyilatkozat kiállítását. Közjegyzői irodáktól függően a dokumentum kiállítása 40–60 lej közötti összegbe kerül. Fontos, hogy a felnőtt kísérő érvényes erkölcsi bizonyítvánnyal is kell rendelkezzen, amit a rendőrségen állítanak ki, ugyanis ezt a dokumentumot is kérik a határ átlépésekor. A kísérőt ugyanakkor számos kötelezettség is terheli az utazás alatt, amelyek közül a legfontosabb, hogy felügyelnie és vigyáznia kell a rá bízott gyermekre. A határrendészet honlapján (www.politiadefrontiera.ro) egyébként részletesen lehet tájékozódni arról, hogy milyen iratok szükségesek a kiskorú gyermekek határátlépéséhez, és a szülői beleegyező nyilatkozat formanyomtatványa is megtalálható. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!