Hirdetés

Feketehumor a javából

November végéig látogatható az a rendhagyó és igencsak egyedi kiállítás, amely Dósa Zoltán sírverseit mutatja be a Birton László által megalkotott kisebb méretű sírköveken. Az is lehet, hogy ilyen még sehol sem volt, az viszont biztos: jól fejlett humorérzék nélkül nem ajánlott a tárlat megtekintése.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Feketehumor a javából
Aki a feketehumort szereti, nem fog csalódni. Kiállítás sírversekből, sírkövekből Fotó: Hodgyai István

Dósa Zoltán és Birton László „siralmas sírhalmos” kiállításként beharangozott tárlata nyílt meg Se kép, se hang címmel szerdán a Művelődési Ház kis kiállítótermében. Az Elheverő művészet alcímet viselő eseménynek az apropóját egyrészt az adta, hogy közkívánatra újra kiadták Dósa Sírversek. Katasztrófaköltészet című, első alkalommal kilenc éve megjelent kötetét, másrészt pedig mostanra készült el Birton László gyulakuti alkotó műhelyében mintegy 30 jelképes sírkő (iporka és glettanyag felhasználásával), amelyekre természetesen Dósa sírversei kerültek. A szerzőnek jelentek meg már rövid prózai írásai, illetve szakkönyvei is, Birton László, a gyermekkori barát pedig ezek közül többnek is az illusztrátora volt. Az újabb közös munka könyv formájában újra megjelent „gyümölcse” megvásárolható volt a szerdai eseményen, a kiállítás pedig november 29-ig tekinthető meg.
Dósa Zoltán, aki „civilben” pszi­chológus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem docense, a Székelyudvarhelyre kihelyezett pedagógusképző tagozatnak a vezetője, tíz éve írta az első sírverset. Az említett kötetbe 99 rövid darab került. Emberekről, állatokról, tárgyakról is szólnak a sírversek, született már alkotás a mókusról, a régészről, a kéményseprőről, írt már verset Dósa a rádiós halálára, a csörtető csigához vagy az optikushoz, az iszákos poétához is. Ahogy a szerdai megnyitón is elhangzott: a művek (amelyeket rendre Facebook-oldalán is közöl a szerző) és a kiállítás egészséges humorérzékkel élvezhető, és alaposan kibillent a rutinból.
Minden örömünk abból fakad, hogy egyszer meghalunk. Ezt mondta Dósa Zoltán, majd felvázolta a sírversek receptjét is. Az alap az, hogy kell egy poén, ha az megvan, már csak a rímfaragás, cizellálás van hátra. Egyfajta szabadidős tevékenységként űzi a szerző a versfaragást, és egy jó ötlet miatt képes éjszaka is fölkelni, hogy lejegyezze.
– Számomra ez egy hobbi. A mindennapok apró örömeihez tartozik az írás, amikor elkészül egy-egy vers, az kellemes érzés. Olyan, mint amikor egy nő a turkálóban talál magának egy nagyon jó cuccot, és azt mondja: na, ma jó napom lesz. Én is így vagyok egy-egy sírverssel. Legyártom, megszerkesztem szépen, képet készítek belőle, és elmondom magamnak, hogy na, ma is csináltam valami értelmeset – fogalmazott a szerző.
Dósa értelmezésében a katasztrófahumor, katasztrófaköltészet egyrészt a mű kidolgozottságára vonatkozik, a költemények gyakorlatilag selejtdarabok, kínrímek és kecskerímek, ugyanakkor olyan eseményekre utal, ami katasztrofális, az életünkben ugyanis a legtraumatikusabb esemény a születés, a következő már a halál – mondta. A szerző elárulta, hogy kapott már negatív visszajelzést is, volt, aki törölte az ismerősei közül, mert megbotránkoztatónak, sértőnek találta valamelyik verset.
– Én erre rá se rántok. Szerintem a világon mindennel lehet viccelődni, persze a jó ízlés határain belül, az én lelkiismeretem pedig ilyen értelemben tiszta – jegyezte meg.
A „versfaragó” pszichológus szerint nem egy világmegváltó ötlet, hogy felkerültek sírkövekre is a versei, mégis egyedi, mert bár sokat kutakodott, nem talált olyan hírre, hogy valaki valahol sírköveket állított volna ki.
– Nagyon tetszenek a rajzok, ahogy kiegészítik a szövegeket, nagyon tetszik a „kövek” rendezetlensége, csiszolatlansága, van egy archaikus vonás az egészben. A versek önmagukban, leírva is megállják a helyüket, de így jobban tetszenek – tette hozzá. Megtudtuk azt is, hogy van még legalább két kötetre való sírverse.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!