Hirdetés

Fáklyák lángja borította fénybe a Madarasi-Hargitát

Idén sem maradt el a március 15-ei nemzeti ünnep a Madarasi-Hargitán. Ezúttal is több százan vettek részt a látványos, összehangolt, fáklyás sízésen.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Fáklyák lángja borította fénybe a Madarasi-Hargitát
Megvilágították a hegyet. Hagyomány Fotó: Görgy Melinda

A március 15-i fáklyás sízés hosszú évek óta hagyomány a Madarasi-Hargitán, látványos és lélekemelő formája az ünneplésnek. Ezúttal is több százan vettek részt az eseményen, hogy fáklyákkal a kezükben lecsússzanak a Kicsi Súgó – Súgó – Csillagösvény útvonalon. Ruszuly Emese, a Madarasi-Hargita síközpont szóvivője elmondta, nemcsak Udvarhelyszékről, hanem egész Székelyföldről, sőt Magyarországról is nagyon sokan érkeznek minden évben, hogy részesei legyenek ennek a különleges eseménynek. A fáklyákat ezúttal is a síközpont biztosította, körülbelül nyolcszáz és ezer közöttire becsülték a résztvevők számát.

Sarány Zsolt

– Nehéz leírni szavakban, hogy milyen felemelő és szép érzés részese lenni ennek a fáklyás sízésnek. Megtapasztalni a közösség erejét, az összetartozást, a nyugalmat

– mondta a síközpont szóvivője.

Sarány Zsolt

A fáklyás sízés nem a száguldásról, hanem a lassú, összehangolt, közös siklásról szól.

 – Az is nagyon szép, amikor a fáklyák megvilágítják a felvonót és szépen sorban halad felfelé a fény, ennek is van egyfajta szimbolisztikája, ahogy viszik a világosságot fel a hegyre – részletezte Ruszuly Emese.

Sarány Zsolt

A fáklyás sízés ezúttal is a hegyimentők vezetésével és kíséretében zajlott, az ünnepi csúszást pedig tábortűz zárta.

A Madarasi-Hargitán az utóbbi napokban többször is havazott, így a látogatókat is fehér táj fogadja, és a sízéshez is kiválóak a feltételek. A sípályák egész hétvégén várják a téli sport szerelmeseit. A hegy megközelítéséhez az illetékesek mindenképp az ivói utat ajánlják, hiszen a Szentegyházáról felvezető útról teljesen elolvadt a hó, ezért csak terepjáróval lehet rajta közlekedni. 

Sarány Zsolt

Sarány Zsolt



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!