Hirdetés

Évfordulós ünnepség Csíkszeredában

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc
Évfordulós ünnepség Csíkszeredában
Fotó: Vlaicu Lajos

Vlaicu LajosRománia egyesítésének 104. évfordulóján ünnepséget tartottak csütörtök délben Csíkszeredában. A megemlékezésen az elöljárók mellett felvonult a katonaság hegyivadász alakulata teljes felszereltséggel.

 

Petres Sándor, Hargita megye prefektusa Nicolae Ionel Ciucă miniszterelnök gondolataival köszöntötte az ünneplőket a csíkszeredai központi parkban található emlékmű lábánál.

– Kedves románok, azért gyűltünk össze december elsején, hogy Románia 104 évvel ezelőtti egyesítésére emlékezzünk. A nép akkor Gyulafehérváron egyesítette az ország történelmi területeit és az ott élő népeket. Az 1918-as egyesülés alapul szolgált a jelenben egy modern elveket valló nemzetállam létrejöttéhez – közvetítette Petres a miniszterelnök gondolatait, majd néhány történelmi tény felsorolását követően kitért a jelen történéseire is.  Mint mondta: az ország szuverenitását meg kell őrizni, emellett a NATO-val kötött szövetség jelentőségéről is beszélt a miniszterelnöki üzenetben.

A megemlékezéssel egybekötött felvonuláson a NATO egyik francia egysége is részt vett.

A koszorúzást követően az ünneplők átvonultak a megyeháza előtti térre, ahol a teljes hadseregarzenált felvonultatták, valamint a rendőrség, csendőrség és tűzoltóság gépfelszerelései is átvonultak Csíkszereda központján



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!