Európainak lenni

Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 3 perc

Tegnap ünnepelték Róma alapításának 2777. születésnapját. Szeretem az „ilyen” kerek évfordulókat, ezért nem hagytam abba ennél a résznél a hír olvasását. Eszerint alaposan megadták a módját. A hagyományőrző egyesületek tagjai egy napra életre keltették a császárokat, köztük Julius Caesart, a szenátorokat, a matrónákat, a Vesta-szüzeket meg a legionárius katonákat, és persze felidézték Róma alapításának azt a pillanatát, amikor Romulus és Remus felszántotta a határvonalat a leendő város körül.
Róma alapítását kétségkívül megéri megünnepelni. Elég, ha felidézzük a Monty Python kultikus filmjének, a Brian életének azt a jelenetét, amelyben felteszik azt a kérdést, hogy mit adtak nekünk a rómaiak? A válasz: vízvezetéket, csatornázást, utakat, öntözést, gyógyászatot, oktatást, bort, közbiztonságot és békét. Azaz egy csomó civilizációs vívmányt köszönhetünk a rómaiaknak, amelyek a mai napig az európai kultúra szerves részei, az sem a véletlen műve, hogy a jogi egyetemeken a mai napig tanítják a római jogot. Kétség sem férhet hozzá, hogy ezt az örökséget érdemes megünnepelni. Különösen egy olyan évben, amelyben európai parlamenti választásokat tartanak, nem árt felidézni, hogy túl a pillanatnyi nézetkülönbségeken, vannak olyan egyetemes értékek, közös civilizációs alapvetések, amelyek európaivá tesznek bennünket függetlenül attól, hogy épp melyik szegletében élünk az öreg kontinensnek Brüsszeltől Csíkszeredáig és még azon is túl.


Hirdetés


Ma van Immanuel Kant német filozófus születésének a háromszázadik évfordulója. Az „ennyire” kerek évfordulókért nem rajongok különösebben, de ezúttal nem hagyhatom szó nélkül. Kantnak köszönhetjük a tudomány fejlődését megalapozó kritikai gondolkodást. A nyugati kultúrában ő mutatott rá elsőként arra, hogy megismerésünk egyáltalán nem független észlelésünk adottságaitól. Neki köszönhetjük a kategorikus imperatívuszt, azaz azt a tanítást, hogy embertársainkra mindig célként és ne eszközként tekintsünk, amikor eldöntjük, hogyan fogunk cselekedni. Igazán kár, hogy erről a tanításról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. No nem mindnyájan és nem minden alkalommal, de a feltétlenül indokoltnál gyakrabban, ha valamilyen hatalmi pozícióhoz jutunk. Ilyen az ember. Manapság annak is örülni kell, ha hatalmi pozícióból nem robbant ki háborút.
Ha már az évfordulóknál tartunk, tegnap volt Samuel Langhorne Clemens, ismertebb nevén Mark Twain halálának 114. évfordulója. Igaz, ő nem volt európai, de irodalmi munkásságát tekintve az lehetett volna. Kora társadalmának álszentségét nem hétköznapi humorral karikírozta. Személyes kedvencem az a jelenet a Huckleberry Finn című regényében, amikor Huck megmenti barátját, Jimet, a szökött néger rabszolgát. Eleinte lelkiismeret-furdalást érez, mert megszegi a kor társadalmi normáit, de végül saját erkölcsi meggyőződésére hallgat, és nem adja barátját a rabszolgatartók kezére. Azaz célként, és nem eszközként tekintett barátjára. Nem tartom kizártnak, hogy talán ma is ezt jelenti európainak lenni.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!