Emlékkonferenciával emlékezik Madéfalva
A VIII. Madéfalvi Nemzetközi Hagymafesztivál első napján 16 órától ünnepi dísztanácsülést, majd György Béla Emlékkonferenciát tartanak az Amadé Panzióban. Az ülésen post mortem elismerésben részesül a madéfalvi születésű György Béla történész, aki éppen ezekben a napokban töltötte volna a hatvan évet.
Falunk szülöttje, és annak ellenére, hogy nem itthon, hanem Budapesten élt, rendszeresen hazajárt, és Magyarországon is szívesen segítette a hozzá fordulókat – hangsúlyozta Szentes Csaba polgármester. – Történészi munkásságát a szakma is elismeri, mi pedig ezzel a post mortem kitüntetéssel szeretnénk kinyilvánítani, hogy értékeljük György Béla munkásságát, magunkénak érezzük, és büszkék vagyunk rá.
Dr. György Béla hatvan éve, 1956. szeptember 7-én született Madéfalván. Csíkszeredában érettségizett, Iași-ban szerzett filozófia-történelem szakos oklevelet. 1981-től Gyergyószentmiklóson tanított. 1987-ben kitelepedett Magyarországra, ahol 2012-ig az Országos Széchényi Könyvtár tudományos kutatója volt. Könyvtárosi munkája mellett a romániai magyarság történetét, magyar sajtó- és könyvtártörténetet, Kelet-Európa történelmét tanulmányozta, különös tekintettel a nemzetiségi kérdésre. Két kötete, számos tanulmánya, cikke, recenziója jelent meg. Kolozsváron megtalálta a romániai Országos Magyar Párt elveszettnek hitt iratanyagát, amelynek legfontosabb dokumentumaiból kötetet szerkesztett, és doktori disszertációját is az Országos Magyar Párt történetéről írta. Dr. György Béla 2013. április 26-án hunyt el.
– György Béla történész, kutató és könyvtáros volt, és ennek megfelelően alakult a munkássága is – fejtette ki Olti Ágoston történész. – Ami a történészi munkásságát illeti, úgy látom, hogy pályája elején próbálta megérteni azokat az embereket, akik a két világháború között a Romániában a kisebbségi politikát alakították, ezért kutatta Krenner Miklóst, Bethlen Györgyöt, Ligeti Ernőt. Aki ma ezekről a személyekről ír, velük foglalkozik, azok számára ezek a tanulmányok, kötetek megkerülhetetlenek. A második lépésben, amikor már úgy érezte, hogy kellő levéltári anyaggal és tárgyi tudással rendelkezik, a nagy vállalkozása az Országos Magyar Párt történetének megírása volt. Ez volt a doktori dolgozata, ami az idén megjelenik nyomtatásban, és ő adta közre az OMP történetének legfontosabb dokumentumait is. György Béla tevékenységének másik fele az Országos Széchényi Könyvtárhoz és a könyvtári munkához kötődik, amely során nap mint nap segített a kutatóknak bibliográfia összeállításban és egyáltalán eligazodni a könyvtáron belül. A könyvtárosi munkásságában sem felejtette el a kutatói énjét, Krenner Miklós- és Ligeti Ernő-bibliográfiát állított össze és közzétett egy bibliográfiát Eminescu magyarországi fogadtatásáról.
A György Béla tiszteletére szervezett emlékkonferencia előadásai többnyire az első világháborúhoz kapcsolódnak. A történész-levéltáros munkásságát az ugyancsak madéfalvi származású Olti Ágoston foglalja össze. Csikány Tamás ezredes, hadtörténész A Nagy Háború vérzivatarában címmel, Nagy József gyergyóremetei hadtörténész
A székelység második világháborús kollektív emlékezete témával tart előadást. Az emlékkonferencia dr. Lugosi József: A katona hű társai – Állatok az első világháborúban című előadásával zárul.
A György Béla Emlékkonferencián való részvétel ingyenes. A szervezők szívesen látnak minden történelem és helytörténet iránt érdeklődő személyt, történelemtanárt.
Daczó Katalin