Hirdetés

Emberhátrányban is győzött az SZFC

Hozta a kötelezőt a Tatrangi Ciucaş elleni pénteki 3-0-s győzelmével a Székelyudvarhelyi FC, tartva a lépést az élmezőnnyel. A Kézdivásárhelyi SE negyedik, és egyben legsúlyosabb hazai vereségét könyvelhette el a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Emberhátrányban is győzött az SZFC
Az emberhátrány sem hátráltatta az SZFC-t Fotó: Hodgyai István

A Tatrangi Ciucaş együttesét fogadta pénteken kora délután a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a győzelem pedig kötelező volt az udvarhelyieknek, ahhoz, hogy ne szakadjanak le az élmezőnytől. A találkozót a vendégek kezdték jobban, akár a vezetést is megszerezhették volna, de mint utólag kiderült, ezzel el is lőtték minden puskaporukat. Ez nem tette könnyebbé a vendéglátó dolgát, az SZFC megdolgozott a kétgólos előnyért, amelyet a szünetig kidolgozott. A fordulás után alig kilenc perccel emberhátrányba került a hazai gárda, de játékára ez nem volt túl nagy kihatással, sőt negyedórával a vége előtt, a harmadik hazai gólnál megpecsételődni látszott a mérkőzés sorsa. Ahogy a tatrangi odavágón, úgy hazai pályán is 3-0-s udvarhelyi győzelem született, ezzel az SZFC a negyedik a bajnoki tabellán.

Szombaton, Kézdivásárhelyen a helyi SE a mostani idény legsúlyosabb vereségét szenvedte el a Zernyesti Olimpic ellenében, a 0-5-ös végeredmény azt is jelentette, hogy a háromszékiek eddig hat hazai mérkőzéséből már negyedik alkalommal fordult elő, hogy a vendégek mindhárom pontot elvitték.
Meglepetésre a bajnokságot vezető Muscelul Câmpulung gól nélküli döntetlent játszott a Brassói Kids Tâmpa otthonában, és mivel a Barcarozsnyó simán verte a sereghajtót, a barcaságiak kiegyenlítették pontszámban az éllovast, és jobb gólarányuknak köszönhetően átvették az első helyet a bajnoki tabellán.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, 11. forduló
Székelyudvarhelyi FC – Tatrangi Ciucaș 3-0
Brassói Kids Tâmpa – Muscelul Câmpulung 0-0
Kézdivásárhelyi SE – Zernyesti Olimpic 0-5
Barcarozsnyói Olimpic Cetate – Brassói SR Municipal 3-0
Viitorul Curița – Sepsi OSK II. 2-1

Az állás:

1. Barcarozsnyói Olimpic Cetate 25 pont (29-11), 2. Muscelul Câmpulung 25 (21-8), 3. Zernyesti Olimpic 23, 4. Székelyudvarhelyi FC 19 (17-8), 5. Brassói Kids Tâmpa 19 (17-8), 6. Sepsi OSK II. 13, 7. Viitorul Curiţa 11, 8. Tatrangi Ciucaş 11, 9. Kézdivásárhelyi SE 8, 10. Brassói SR Municipal 1.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!