Hirdetés

Elmagányosodás mint betegség

Ezrek zarándokoltak vasárnap Csíksomlyóra. A ferences Mária-kegyhelyen a délelőtti szentmisén a betegekért mutattak be szentmisét a betegek világnapja alkalmából.

Bíró István
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Elmagányosodás mint betegség
Szentmise a kegytemplomban. Sokan testi-lelki gyógyulásért imádkoztak Fotó: Erdélyi ferencesek/FB

Az ünnep szónoka György Alfréd csíkszentdomokosi születésű, Nyíregyházán szolgáló kamilliánus szerzetes Ferenc pápa a betegek világnapjára küldött üzenetét idézte, aki szerint modern társadalmunk legnagyobb betegsége az elmagányosodás. A kamilliánus arra biztatott: ne várjuk meg, hogy elbetegedjen a lelkünk, elmagányosodjunk.

– Legyünk társai egymásnak, legyünk testvérei egymásnak, Mária erre hív bennünket. Fogjuk meg egymás kezét, és vigyük el egymást Máriához. Nem egyedül kell hozzá menni, hanem együtt! Egyik kezemben a testvérem, másik kezemben az édesanyám, és közte ott van Jézus – tette hozzá a kamilliánus szerzetes.

A szentmise után a jelen lévő plébánosok kiszolgáltatták a betegek szentségét. Szent II. János Pál pápa 1992-ben kiadott rendelete alapján az első lourdes-i Szűz Mária-jelenés évfordulóján a betegek világnapját üli a katolikus egyház. A világnap célja, hogy „Isten népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, segítse elő a szenvedés megértését”.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!