Hirdetés

Életplagizátor

Szatmári Cecília
Becsült olvasási idő: 2 perc

Ott ült az óvodai kisszéken, szorongatta az otthonról hozott kedvenc (egyetlen) kisautóját, és azon morfondírozott, vajon miért nem jutott eszébe neki is hisztizni, hogy nem akar itt lenni. Jó lett volna földhöz vágni magát s őrjöngeni, mint a többiek, hogy az anyja ölbe vegye, megsimogassa, majd némi egyezkedés, üzletelés után belökdösse az ajtón. Bezzeg, a többiekkel milyen intenzíven óvodapedagogizál ez a női ismerőseire egyáltalán nem hasonlító asszonyság, őt meg észre sem veszi. Na, mindegy is, lehúz itt csendben három évet, s majd a következő társaságban dobbant egy nagyot. 
Aztán valahogy annyira kényelmessé vált ez a magatartásforma, hogy középiskoláig csak figyelte a többiek szocializációs gyakorlatait, jól megjegyezve a hatás-ellenhatás, a relativitás, a racionalizmus, az empirizmus, a behaviorizmus meg hasonlók főbb jellemvonásait. Titokban utálta embertársait, és minden gondolatukat, cselekedetüket, élményüket mélyen megvetette. S mivel nem vehetett részt kortársai játékaiban, csínytevéseiben, vetélkedéseiben, ideje nagy részét olvasással töltötte.
Az élethez szükséges minden tudással felvértezve lépte át a gimnázium kapuját, majd a klikkesedés után az összes társaság kedvelt szereplőjévé vált. Neki voltak a leghajmeresztőbb kalandjai, ő már mindent megélt, kipróbált. Nem volna elég ez a fránya lineáris idő, hogy az élményei mesélésének a végére érjen valaha. Sőt a tanároknál, meg úgy általában mindenkinél mindig mindent jobban tudott. Aztán bedumálta magát egy egyetemi bentlakásba, egyetemre ugyan nem járt, de lakótársai akadémikus sztorijait naphosszat mesélte a nagyváros kocsmáiban. Mikor belefáradt a dumálásba vagy nem talált újabb áldozatokat, akik megetették, megitatták, megsajnálták, hazavitték volna, kénytelen volt különböző ideiglenes munkákat vállalni. Szerelmi élete is roppant sokszínű volt, vége-hossza nem volt a szappanoperákból vett és kocsmai cimborái­tól hallott élettörténeteknek.
Most meg itt áll egy köpésre a nyugdíjkorhatár előtt, és miután annyi mindent „átélt”, arra gyúr, hogy valahogy benne maradhasson a hetedik házasságában, megtarthassa a száztizenharmadik szeretőjét, ne kelljen feladnia a hatvankettedik munkahelyét, és hogy semmiképp ne rúgják ki a negyvenedik albérletéből.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!