Hirdetés

Elért célkitűzés, pozitív visszajelzésekkel

HN-információ
Közel 200 fiatalt mozgatott meg, és 30 szakmai előadást tartalmazott a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Wilfried Martens Centre for European Studies által szervezett EU Tábor, Marosfőn. A július 7–12. között tartott rendezvény témáját idén a bevándorlás és a romakérdés képezte, a szervezők szerint fontos, hogy szó essen az úgynevezett „tabutémákról”. [caption id="attachment_6314" align="aligncenter" width="960"]Sikeres volt az EU Tábor. Fiataloknak, céltudatosan Fotó: Csedő Attila Sikeres volt az EU Tábor. Fiataloknak, céltudatosan Fotó: Csedő Attila[/caption] [dropcap]Ö[/dropcap]t napig élettel telt meg a marosfői kemping, a szó­rakozás mellett a részt vevő fiatalok 30 szakmai előadást hallhattak, amelyek az aktuális európai problémákat, a bevándorlást és a romakérdést boncolgatták. Megannyi kötetlen beszélgetésen és szabadidős programon kifejthették álláspontjukat a témával kapcsolatban a fiatalok: az idéntől első alkalommal bevezetett Tabusarokban például a homoszexualitásról, a különböző drogproblémákról és a nők jogairól is beszélgettek. – A tábor szervezésénél mindig az éppen aktuális témákat vesszük alapul, ezért került be idén a bevándorlás kérdése – jegyezte meg lapunknak András Lóránt táborigazgató, hozzáfűzve: nem egy közkedvelt témakörről van szó, azonban véleménye szerint sikerült érdemben megvitatni a kérdéseket, ezt pedig a résztvevők pozitív visszajelzése is nyomatékosítja. A megújult arculatú táborban Kása Béla fotográfus galériáját és Jakab Hunor művészeti tanodájának festményeit is kiállították, emellett volt Roma Nap, és a már jól megszokott csapatjátékok sem maradtak el. Idén civilszervezeteket alapítottak a részt vevő csapatok, amelynek meg kellett határozniuk a vízióját és egyéves programtervét. A győztes csapat a MIJÁRT (Mindenkinek Jár a Tanulás) lett, amelynek tagjai – Winkler Gyula és Sógor Csaba európai parlamenti képviselők felajánlásának köszönhetően – egy brüsszeli tanulmányi kiránduláson vehetnek részt. Antal Lóránt, a MIÉRT elnöke lapunknak kifejtette: az idei tábor is elérte a célját, amely elsősorban nem a válaszadás, hanem lehetőség biztosítása a különböző kérdések megvitatására. – Igyekszünk céltudatosan végezni a tevékenységünket, és célként tekintünk a tabutémákkal való foglalkozásra – mutatott rá Antal. A tervekkel kapcsolatban megjegyezte: a tagszervezeteken kívüli fiatalok számára is nyitottá kívánják tenni az EU Tábort. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!