Elbúcsúztak…

HN-információ
Az elmúlt esztendő utolsó munkanapján jelent meg a Hivatalos Közlönyben néhány olyan törvény, amelyek révén véglegesen beszüntetik tevékenységüket egyes magánegyetemek. Ez azt is jelenti, hogy azok mint felsőoktatási intézmények megszűnnek. A következőkről van szó: a brassói székhelyű Gheorghe Barițiu Egyetem (amelynek már 1990-től kihelyezett tagozata volt Csíkszeredában, s mint ilyen, az első Hargita megyei magán főiskolai oktatási egység volt), a temesvári Mihai Eminescu Egyetem, továbbá a bukaresti székhelyű Római Katolikus Teológiai Intézet, illetve az ugyancsak fővárosi Bank- és Pénzügyi Egyetem. Amúgy az elmúlt évek során országszerte több magánegyetem is megszűnt, sőt az állami főiskolai oktatásban is egyes tagozatok. A dolgok ilyenszerű alakulása talán nem nevezhető sem rendkívülinek, sem meglepőnek, mert a 90-es évek második felében és a 2000-es évek elején gombamód elszaporodtak a magánegyetemek, köztük szépszerével olyanok is, amelyek nem rendelkezvén kellő szellemi meg anyagi erőforrásokkal, előbb-utóbb „belebuktak”, azaz az ideiglenes engedélyt és akkreditálást nem voltak képesek véglegessé tenni. Mások esetében az érdeklődés „párolgott el”, ugyanis az utóbbi időben csökkent a főiskolai oktatás iránt érdeklődők száma. Jobbára ez történt a brassói Gheorghe Barițiu Egyetem csíkszeredai kihelyezett tagozatával is, akárcsak a Spiru Haret Egyetem tiszavirág-életű kihelyezett tagozataival, s ebben meg volt közvetett értelemben a szerepe a Hargita és Kovászna megyében időközben felfejlődött főiskolai oktatási intézményeknek is. Mindettől függetlenül egy adott periódusban akár fontosnak is nevezhető szerepet töltött be Hargita megye főiskolai oktatásában a Gheorghe Barițiu Egyetem kihelyezett tagozata, amelyet egyes becslések szerint több mint 1000-en végeztek el és szereztek egyetemi diplomát, s a végzettek közül sokan ma már jelentős tisztségeket töltenek be, illetve eredményes szakmai karrierrel rendelkeznek. Hecser Zoltán




Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!