Hirdetés

Egyre zsúfoltabbak az utak

A 2010-es évekhez képest megkétszereződött az autósforgalom a közutakon, ennek dacára Hargita megyében jobb a helyzet, mint az ország más területein. A közutak forgalmi adatait és az útgondnokságok téli előkészületeit vizsgáltuk meg.

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 8 perc
Egyre zsúfoltabbak az utak
Körforgalom. Növekvő járműforgalom, újabb kihívások Fotó: Vlaicu Lajos

Az Országos Közútkezelő Vállalat (CNAIR) Brassó megyei kirendeltségénél készülnek a téli útkarbantartásra. Elekes Róbert, az Országos Közútkezelő Vállalat sajtószóvivője szerint az időjárás-előrejelzések alapján egyelőre nem kell bevonjanak külsős cégeket az utak felügyeletére, elegendő a saját apparátusuk. A magasabban fekvő útszakaszokon készenlétben állnak a gépek és a tavalyról megmaradt nagyjából ezerszáz tonna sóval vágnak neki a következő hónapoknak.

Napi két-három tonna só

– Hóeltakarítással még egyelőre nem számolunk, inkább csak sószórással, ha a hőmérséklet tovább csökken. Megyékként naponta két-három tonna só elegendő szokott lenni. Hargita megyében nagyjából 430 kilométer tartozik az országos közútkezelő vállalat hatáskörébe

– emlékeztetett Elekes Róbert.
A nyári útkarbantartásokról az országos útkezelő szóvivője elmondta, tizenhárom kilométeren végezték el az aszfalt kopó burkolatának teljes cseréjét Gyergyószentmiklós és a Gyilkos-tó környékén, illetve Máréfalva és Szentegyháza között. Kátyúzást összesen 71 négyzetméteren végeztek el, ezenkívül szalagkorlátokat javítottak, útfestéseket és más, az utak biztonságát szolgáló karbantartási munkát is végeztek. 

– A kátyúk betömésének értéke hatmillió lej, míg az aszfaltburkolat cseréje nyolcmillió lej volt

– mondta Elekes.


Hirdetés

Megyei jelzésű útszakaszok

– A Hargita Útkezelő Vállalat évről évre több munkálatot tud vállalni

– adott hangot megelégedettségének Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke. – A téli karbantartást két kistérségben végzi a megyei önkormányzat kötelékébe tartozó cég, így Felcsíkon a megyei utakat, valamint Udvarhelyszéken a 137A jelzésű megyei út Ócfalva–Kányád–Petek, a 133 jelzésű megyei út Kányád–Dálya–Szentpál, illetve 131-es út Szentpáltól Oklándon át a Kovászna megye határáig terjedő szakaszán dolgoznak – mondta a megyeelnök, hozzáfűzve, hogy a hidegaszfaltozási munkálatokat is a megyei tanács saját útkezelő vállalata végzi.

Hargita megye napi átlagos autósforgalma

Az Országos Közútkezelő Vállalat Brassó megyei kirendeltségétől kapott statisztikai adatok szerint a Csíkszereda–Csíkkozmás útvonalon naponta átlagosan hétezernégyszáz autó közlekedik. Az év különböző napjain mért átlagok alapján a Csíkszereda–Csíkdánfalva közötti szakaszon ez a szám eléri a nyolcezerötszázat. Vasláb–Gyergyószentmiklós között átlagban háromezer-nyolcszáz autó halad el huszonnégy óra leforgása alatt. Elekes Róbert kiemelte, hogy a városok környékén az autósforgalom általában mindig nagyobb. 

– Hargita megye autósforgalma országosan jóval kisebb, mint más megyéké Brassó terelőútján például naponta 37 ezer autó halad át, ez egyébként az ország második legforgalmasabb útszakasza

– tette hozzá a szóvivő.

Illusztráció: László F. Csaba
Az országutakon több autó jár, mint a megyei utakon


Mint mondta, az áthaladó gépjárművek száma útszakaszonként változik, annak függvényében, hogy milyen besorolású út csatlakozik az országúthoz. Hargita megye északi kijáratánál a napi forgalom eléri a hétezret. Székelyudvarhely–Szentegyháza között naponta 6500 autó közlekedik. Brassó megyében egyetlen olyan országút sincs, amelyen ennyire kevés autó közlekedne naponta. 
A megyei besorolású utakon legutóbb a 2018–2022 közötti időszakban végeztek forgalomszámlálást és a mért adatok szerint a megyei utak forgalma messze elmarad a forgalom az országutak forgalmától. A legforgalmasabbnak az említett időszakban a Felsőboldogfalván áthaladó 132-es út bizonyult napi 2542 autóval, a legkisebb forgalmat a DJ134A-jelzésű útszakaszon mérték, ott naponta 98 jármű közlekedett.
A megyei utakra vonatkozó statisztikai adatok szerint a legutóbb vizsgált időszakban a forgalomra vonatkozó értékek a 2010–2015 között mértekhez viszonyítva bizonyos útszakaszokon a kétszeresére növekedtek.

– Látható, hogy Hargita megyében is egyre nagyobb az autósforgalom

– jegyezte meg Borboly Csaba –, ezért a biztonságos közlekedés érdekében a helyi önkormányzatokkal együtt folytatjuk járdaprogramunkat a megyei jelzésű utak mentén.
Hozzáfűzte, hogy jelenleg a legforgalmasabb megyei jelzésű út az a Székelyudvarhelyt Székelykeresztúrral összekötő 137-es út, amelynek korszerűsítésére az RMDSZ által kezdeményezett Anghel Saligny programban nyert támogatást a megyei tanács. 
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!