Hirdetés

CR, az új Dzsudzsák

Jakab Árpád
Becsült olvasási idő: 3 perc

Azóta már az is hallott róla, aki egy nappal a szilveszteri buli előtt nemtörődömre itta magát, hogy Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiában, az al-Nassr csapatában folytatja pályafutását. 
„A győzelem” – ezt jelenti arabul az együttes neve, de kérdés, ki nyert ezzel az átigazolással. A teveszépségversenyekhez jobban értő szaúdi futballszurkolókat leszámítva a labdarúgás igazi szerelmesei biztosan nem, hiszen a legelvetemültebb európai vagy dél-amerikai drukker sem hajlandó végignézni „Krisztina” kedvéért mondjuk egy al-Nassr–al-Khaleej bajnokit, akkor jöjjön inkább egy Voluntari–Mioveni derbi, ami a honi viszonyokat ismerve a tippmixelőknek is igazán nagy kihívás. 
A 37 éves portugál sztár sokat nyert, ez kétségtelen, bár a magas rezsiszámláktól rettegőkkel megnyugtatásképpen közlöm, hogy az ötszörös aranylabdás éves fizetése még az egymilliárd lejt sem éri el, tegnapi árfolyamon számolva pontosan 988 millió 63 ezer 7 lejt és 63 banit keres Rijádban. Különben is: aki úgy gyűjti a Ferrarikat, Maseratikat, Lamborghiniket, mint más a szalvétákat, annak nem mindegy, hogy tizenhét vagy huszonhét autócsoda áll a garázsában? Ráadásul Ronaldóéknál jó eséllyel az ükunokáknak sem lesznek anyagi gondjaik, ezért fene tudja, mi motiválhatta CR-t, hiszen néhány hete még azt nyilatkozta, a csúcson szeretne maradni. Mondjuk anyagilag ez sikerült is neki, hiszen immár ő a világ legjobban fizetett labdarúgója. Egy perc alatt 3780 eurót keres, vagyis amíg Ön megiszik öt perc alatt egy kávét, addig a jól fésült futballista pénztárcája 18 ezer 900 euróval dagad vastagabbra. 
Egykor ugyanígy fikáztuk csilliárdos fizetése miatt Dzsudzsák Balázst is, amikor az európai topcsapatnak számító Eindhovenből Dagesztán fővárosába, az Anzsi Mahacskalába igazolt, más kérdés, hogy egy nyírlugosi srác érthetően azonnal tűzbe jön egy Ferraritól, mint a pap szamara a fűrészportól. Az irigykedőknek mondom: ahogy bő tíz éve „Dzsudzsi”,  valószínűleg most CR sem kellett egyetlen valamirevaló topcsapatnak sem, így maradt a messzi kelet, s a nagy büdös meleg. No meg a busás fizetés, de a mi Balázsunkhoz hasonlóan pár év múlva Ronaldo is szép csendben hazatér: érdemei elismerése mellett előbb átvesz majd egy ízléses, pálmafát, felhőkarcolót és kardot ábrázoló emlékplakettet Rijád polgármesterétől, Abdul Aziz ibn’ Ayyaf Al Migrin úrtól, vesz még két yachtot s egy Rolls-Royce-t a figyelmes nejétől tavaly karácsonyra kapott mellé, s aztán elfutballozgat Madeirán, a portugál másodosztályban. 
Felőlem egyébként ott is jó helyt van.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!