Néhány napig még élveztem unokaöcsémék svájci vendégszeretetét – az ember könnyen hozzászokik a rendhez, a pontossághoz, a csendhez meg a normális reggelikhez – aztán visszacsatlakoztam oda, ahol a magyar hoki valójában lüktet: a székelyföldi és magyarországi drukkertáborhoz, a barátokhoz. A vándorcirkuszhoz.
A britek elleni meccs előtti hangolásban jelen volt a tamperei kemény mag, akiknek már a pulzusában is hoki dübörög, és akikkel egy vb alatt többet találkozik az ember, mint néhány rokonnal egy egész évben. Megjelent egy igazi celeb is, a korábbi válogatott Azari Zsolt, aki úgy simult bele a társaságba, mintha mindig is ott ült volna a sörpad végén. A logisztikai és gasztronómiai minisztériumot ezúttal Kerekes László vezette. Zsiráf komája nemcsak a konyhafőnök szerepét vállalta magára, hanem előhúzott a bőröndből egy üveget, amiben székely hangulatjavító volt. Small közben bajor sört csapolt nekünk, Luki és Istvánka ügyelt arra, hogy senki ne maradjon éhen vagy szomjan. Mackó eközben rendületlenül azt csinálta, amihez a legjobban ért: aludt. Vessző barátunk az ürgéket figyelte olyan tudományos alapossággal, mintha természetfilmet forgatna, közben pedig csendes magabiztossággal kimerítette a fröccskészletet. Zsiráf minden alkalommal visszaadta az alaphangot, amikor úgy tűnt, hogy a lelkesedés decibelben mérhető mértékben csökken. Szóval mire elindultunk a csarnok felé, már minden adott volt. Kivéve a nyugalom. A magyar hokiszurkoló ugyanis genetikai okokból nem tud teljesen megnyugodni. Még akkor sem, ha a papírforma szerint verhető ellenféllel játszunk – különösen akkor nem... Ehhez képest a válogatott úgy ment ki a jégre, mintha pontosan tudná, hogy ezen az estén nincs helye idegeskedésnek. És ami talán még fontosabb: el is hitte.

Volt valami a levegőben

Terbócs István, a válogatott hokisa már reggel érezte, hogy valami más van a levegőben. Azt mondta, a lendület, a ritmus tulajdonképpen már a finneknél megérkezett, az osztrákok ellen pedig még erősebb lett. A kérdés csak az volt, sikerül-e megtartani a britek ellen is. A válasz: nagyon is.
A magyar csapat türelmes volt. Nem rohant, nem kapkodott, nem akarta tíz perc alatt megváltani a világot. A fiúk járatták a korongot, kivártak, úgy játszottak, mint egy olyan társaság, amelyik pontosan tudja, mit akar. Terbócs szerint ez volt a kulcs: ugyanazt játszani az első perctől a hatvanadikig, teljesen mindegy, hogy nulla-nulla az állás vagy tíz-nulla.
Persze azért akadtak pillanatok, amikor a szurkolói vérnyomás visszakapcsolt magyar üzemmódba. A második harmadban a britek nagyon nyomtak, viharszerűen fenyegették a magyar kaput. Majoross Gergely szövetségi kapitány korábban úgy fogalmazott: ilyenkor úgy kell viselkedni, mint a bivalyok. Nem szabad elfutni, hanem össze kell állni, és szembemenni a viharral. A magyar válogatott pontosan ezt tette, s bár voltak nagyon nehéz percek, ezeket sikerült átvészelni, utána pedig nem volt kérdés, ki hagyja el győztesen a jeget.

Ennyi nem elég?

Az 5-0 nem egyszerű győzelem volt, hanem valóságos erődemonstráció – ezt a szót sem használjuk túl gyakran a magyar hokiválogatott sikereivel kapcsolatban. Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint tavaly a kazahok legyőzése jelentette az óriási lépést: először nyertünk elit vb-meccset úgy, hogy egyértelműen jobbak voltunk. Kedd este pedig meglépték a következő szintet: öt lőtt gól, nulla kapott, szinte végig kézben tartott meccs.
A találkozó után ennek ellenére egyetlen játékos sem viselkedett úgy, mintha megváltotta volna a világot. A kapitány külön beszélt Nagy Krisztiánról, aki korábban kimaradt a csapatból, amivel a játékos természetesen nem értett egyet, de sértődöttség helyett tovább dolgozott, s amikor lehetőséget kapott, kettőt vágott a briteknek. 
Terbócs közben már előre tekintett. Azt mondta, nem akarja elkiabálni, de miért mindig úgymond a könnyebb úton, egyetlen, szintén kiesőjelölt vetélytárs legyőzésével kellene bent maradni, ha már a vébén vannak, miért ne lephetnének meg egy igazi nagyágyút? Miért ne lehetne megverni, esetleg pontot szerezni a németek, lettek, amerikaiak ellen. Az egy újabb csoda lenne, vagy inkább egy újabb szintlépés, mert ez a csapat most már lassan kinövi a csodakategóriát.
A találkozó lefújása után Zürich ismét magyar lett egy estére. Rekedt torkokból szóló, diadalittas üvöltések, széles vigyorok, sörhabos bölcsességek röpködtek az éjszakában. A csapat pedig három meccs után már nemcsak álmodik az elitben maradásról, hanem kezdte hinni, és velünk is elhitetni, hogy ez teljesen normális. És ez talán a legijesztőbb – meg a legszebb – érzés az egészben…
Eredmény: Magyarország – Nagy-Britannia 5–0 (2–0, 1–0, 2–0) /Nagy (3., 55.), Szongoth (19.), Terbócs (24., 54.)/. A magyarok holnap a pont nélküli németekkel találkoznak, akiket tétmeccsen még sosem sikerült legyőzniük.
Az A csoport állása 3 forduló után: 1. Svájc és Finnország 9 p. (13–4), 3. Ausztria 9 p. (12–5), 4. Magyarország 3 p. (8–8), 5. Egyesült Államok 3 p. (8–10), 6. Lettország 3 p. (5–7), 7. Németország 0 p. (2–11), 8. Nagy-Britannia 0 p. (3–15).