Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére

Bezárása óta jelentősen leromlott a szejkefürdői strand és a beltéri gyógyfürdő állapota, a hajdan népszerű fürdőhelyet elkezdte visszafoglalni a természet. A székelyudvarhelyi városháza befektetőt keres, akivel partnerségben újraindítanák a gyógyászati kezeléseket és ismét működtetnék a strandot is.

Pál Emil
Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére
A szejkei strand gazzal benőtt nagy medencéje, hátul a gyógyfürdő épülete. Szebb napok Fotó: Hodgyai István

Székelyudvarhely, de még a környező települések lakosai számára is nosztalgikus és „fájó” ügy, hogy a térség egyik valaha nagy forgalmú fürdőhelye, ami korábban – évszázados visszatekintésben is – képes volt nemcsak helyi, de távolabbról és külföldről érkező pihenővendégeket és bajaikból gyógyulni vágyókat helybe csalogatni, 2017 augusztusa óta zárva tart. A szejkefürdői szabadtéri strand és a hozzá tartozó benti, kifejezetten gyógyászati célra használt fürdőtér bezárását annak idején a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP) olyan hiányosságok miatt rendelte el, melyeket, legalábbis a kilenc évvel ezelőtti sajtóbeszámolók szerint, viszonylag kis anyagi ráfordítással is orvosolhatott volna az üzemeltető: elsősorban a medencék repedezett falait kellett volna kijavítani, illetve bővíteni a mellékhelyiségek és öltözők számát.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!


A város tulajdonába tartozó, de lassan tíz éve magára hagyott fürdőhely mára már sokkal aggasztóbb állapotba került: a benti fürdőhelyiség épülete alighanem használhatatlan, tetőszerkezete szinte teljesen szétkorhadt, a beltérben leomlott mennyezet, károsodott és ázott falak fogadnak. Kint, a strand medencéiben felnőtt a sás, a kis medencében pang a víz, 
a nagyban buja gyomnövények és fűzfahajtások törnek fel. 

Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére
A természet visszafoglalja a szejkei strand nagy medencéjét

Két potenciális befektetővel tárgyalnak

– Nem kampányfogás, hanem sokéves hiányosság megoldása lenne, ha sikerülne újra megnyitni a strandot és a benti fürdőt Szejkefürdőn, erre viszont a várt pályázati lehetőségek nem nyíltak meg

– közölte érdeklődésünkre Szakács-Paál István. Székelyudvarhely polgármestere elmondta, előbb pályázati vonalon próbáltak megoldást keresni a fürdőtelep újraindítására, de mérlegelték a lehetőségeket, és most úgy látják, hogy a kiszámíthatatlanabb pályázati finanszírozás helyett egy befektetőt keresnek, „aki lát potenciált a strand újraindításában, és be is ruházna a fejlesztésébe”. 

– Ha gyorsabban, rövid időn belül akarjuk újraéleszteni a strandéletet, akkor magánbefektetőt kell találni, akinek legális úton oda tudjuk adni a területet, tisztességesen megtárgyalt feltételek mellett. Ellenkező esetben pályázatoktól fogunk függeni, amelyeket vagy kiírnak, vagy nem, és ezzel telnek el az évek

– indokolta a stratégiát a polgármester. 

Kérdésünkre megerősítette: egy potenciális helyi befektetővel már tárgyaltak, egy másikkal a hét folyamán fognak egyeztetni (cikkünk hétfőn készült – szerk. megj.).

Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére
Az Attila-forrást fedő faépület

Bezárni könnyű, újranyitni nem az

A polgármester szerint a közösségi médiában terjedő kommentek állításaival ellentétben korántsem egyszerű feladat újranyitni egy strandot, és – a felvetettekkel ellentétben – főként nem kalákamunkával: ehhez ugyanis komoly anyagi ráfordítás, illetve számos hatósági engedély szükséges, „és az ezekkel járó türelemjáték”. 

– Probléma az életünkben Szejkefürdő állapota. A városlakók érdeklődnek, kérdezősködnek, látjuk mi is, hogy tenni kell valamit. Eddig nem volt előrelépés részünkről sem, de be kell látni, hogy nem lehet az emberek elé állni, és azt mondani: nem volt pályázati kiírás, így nem csináltuk meg

– fogalmazott Szakács-Paál István. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy annak idején csupán „pár hiba kijavításának elmulasztása miatt” zárták be a fürdőhelyet. Azt is mondta: amiatt nem döntöttek egyből a magánbefektető bevonása mellett, mert ez „különféle spekulációkat eredményezhetett volna” a városlakók körében.

Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére
A gyógyfürdő épületének beomlott mennyezete

Mofetta: a gázmérés eredményét várják

A hajdani fürdőtelep környékének egyéb értékeit már Dávid Endre alpolgármester kíséretében vettük szemügyre. Terepszemlénk során tisztázódott: a tőzegláp esetében, ami már csak foltokban maradt meg, tudják, hogy milyen lépéseket kell tenniük az élőhely megőrzése érdekében. A mofetta esetében viszont nem. Mint arról korábban lapunkban beszámoltuk, a szejkefürdői mofetta környékét 2026 júliusának elején biztonsági okokból lezárták, miután az épület közvetlen közelében agyagiszappal és sós, márgás iszappal kísért gázfeltörés (egyfajta iszapvulkán) tört fel. Az alpolgármester szerint az ISEMEX gázmérést végző vállalat szep­tember végi méréseinek eredményeit még nem kapták meg, így azt a jelentést sem, ami a beavatkozási lépéseket rögzíti. 

– A vállalat terepbejárásakor néhány lépést már megtudtunk. Ami biztos: szükség lesz két gáztalanító harangra, áramtalanítanunk kell az épületet, és masszív, időtálló kerítést kell kiépítenünk köré, mivel a feltörő veszélyes gázok miatt senki nem közelítheti meg az épületet

– tisztázta Dávid, megjegyezve, hogy egyéb lépésekről, az esetleges beruházásokról, a munkálatok költségeiről és a kitermelési engedélyeztetésről korai lenne beszélni gázmérési jelentés és egyéb szakértői vélemények hiányában. 

Befektetőt keresnek Szejkefürdő újraélesztésére
A tőzegláp melletti patak

A tőzegláp, ami nagyrészt már nem is az

A tőzeglápra vonatkozóan a párologtatás csökkentését és a láp vízháztartásának javítását írta elő a 2024-ben készült szakvélemény, így a nád kaszálását és elszállítását, valamint a vízháztartás javítását szolgáló beavatkozásokat is aszerint szervezik meg. 

– A patakmederben kialakított tószerű vízfelületek szintje alacsonyan van, elvezeti a lápról a vizet. Ezek mellett legalább 2-3 olyan forrás van, melyek vizét csővezetéken keresztül elvezették a patakba. Hogy a lápot megvédjük a kiszáradástól, a tavakat fel kellene tölteni, a távozó vagy eleve elcsatornázott vizeket pedig vissza kell vezetni a lápba

– vázolta az alpolgármester, aki szerint 3-4 olyan forrás van, aminek vize nem jut be, vagy elfolyik a láptól, ezek közül több csővezetéken át távozik a patakmederbe. Dávid ugyanakkor arra is rámutatott, hogy Ványolós Endre építész, egyetemi oktató vezetésével egy egyetemi hallgatókból álló tájépítész csapat látogatott a helyszínre a nyár folyamán, akik azon „ötletelnek”, hogy milyen szabadtéri elemek összekapcsolásával lehetne egy komplex, a tájba illő tanösvényt kiépíteni a láp területén.

– Ebbe a koncepcióba szeretnénk bekapcsolni az idén megnyílt Lápmenti Tanulóházat is, amiben már tucatnyi diákcsoport hallgathatott rendhagyó órákat a vadállományról, növényvilágról és a minket körülvevő természeti értékekről

– vetette fel Dávid, megjegyezve, hogy a tanulóházban a Nagy-Küküllő Vadász- és Sporthorgász Egyesület tart programokat.
 





Hirdetés

Kövessen a Facebookon!