Hirdetés

Azonos időpontban játszanak

Kopacz Gyula

Rendkívül érdekes helyzettel szembesülhetnek vasárnap a csíkszeredai focidrukkerek: egyazon időpontban két 2. ligás meccset is játszanak a megyeszékhelyen, a helyszínek pedig pár méterre lesznek egymástól. A Székelyudvarhelyi Vasas Femina csapatai is hazai környezetben lépnek pályára, a csíkiak Elit ligás gárdái, valamint a Székelyudvarhelyi FC is idegen környezetben bizonyíthat. Holnap és vasárnap fordulót tartanak a Nemzetek Ligájában, futamok lesznek az autó- és motorsportban, így főleg a labdarúgást kedvelőknek lesz mit nézniük a tévében.


Premierre kerül sor vasárnap délelőtt Csíkszeredában: ugyanazon időpontban két 2. ligás focimeccset is tartanak a megyeszékhelyen, mi több, mindkettőn az FK Csíkszereda lesz a házigazda, a találkozók helyszínei pedig nem több mint ötven méterre lesznek egymástól. A Valentin Suciu által irányított férficsapat a városi stadionban, míg az Albu László által felkészített női gárda az Erőss Zsolt Aréna szomszédságában található műgyepes pályán harcol majd a pontokért. Míg a férfiak a 12. forduló keretében játszanak, addig a nők vasárnap kezdik el a pontvadászatot.
Tegnapi lapszámunkban beszámoltunk az FK Csíkszereda és a Pandurii Lignitul találkozóról, amelyen a 2. Liga sereghajtója kihasználta a csíki támadók tehetetlenségét és egyetlen védelmi hibáját, és ponttal távozott Csíkszeredából. A meccset követően a csíkiak edzője azt mondta – mint már nagyon sokszor –, hogy a csatárok az ellenfél kapuja előtt nem a legjobb döntéseket hozták meg. „Két pontot veszítettünk hazai pályán. A helyzetek alapján sokkal több gólt kellett volna rúgjunk, nem voltunk frissek a kapu előtt fejben, nem hoztuk mindig a legjobb döntéseket. Innen kell felállni, ez a mérkőzés lezárult, a tanulságokat le kell vonni. Többek között azt, hogy nem lehetünk olyan naivak, mint ezen a meccsen – nyilatkozta Valentin Suciu. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az első félidőben a Pintér, Schieb és Rotar alkotta trió ugyan gólt nem ért el, de gyorsabb és rendezettebb volt a csíkiak támadó játéka, míg a szünetben a fenti hármas helyére lépett Bauza, Haberkon és Botorok inkább lelassította az FK támadó játékát, mi több, helyzeteket sem nagyon tudtak kialakítani. Igaz, hogy Bauza harcolta ki azt a büntetőt, amit Apro értékesített, de azt a legvérmesebb csíki szurkoló is elismerheti, hogy Trandafir Cristina Mariana játékvezetőnő könnyen fújta be a 11-est.
Az FK Csíkszereda a szerdai döntetlennel elpuskázta azt a lehetőségét, hogy némileg elhúzzon a kiesés elkerüléséért küzdő csapatoktól, mi több, egy újabb vereséggel már a Valentin Suciu által irányított gárda is olyan is a veszélyzónába kerül. 
– Egy újabb nehéz meccs következik, a Concordia Chiajna a szerdai ellenfelünknél jobb és tapasztaltabb csapat. Fel kell ébredjünk, és a három pontot itthon kell tartsuk – mondta az FK vezetőedzője.
Szerdán a Székelyudvarhelyi FC is pótolta a 3. Liga 5. csoportjának 8. fordulójából elnapolt meccsét, Florin Stîngă tanítványai Barcarozsnyón nyertek 1–0-ra, így immár tízpontosak. Az SZFC holnap a CSO Plopeni vendégeként lép pályára, szerdán pótolják az Astra II. elleni, a 9. fordulóból elnapolt meccset, amelyet követően Florin Stîngă focisai téli pihenőre vonulhatnak.

Élen az FK
A szerdai nap az FK Csíkszereda két Elit ligás csapata is pótolt korábban elhalasztott meccseket. A harmadik helyen álló Demény Norbert és Zöld Péter által irányított U19-es csíki csapat Bujdosó két, valamint Barabás találatával 3–0-ra győzte le a második helyezett Temesvári Ripensiát. A sikernek köszönhetően a bánságiak egy helyet veszítettek a tabellán, míg az FK Csíkszereda az új éllovasa a Nyugati csoportnak. A csíkiaknak egyébként az U19-es Elit Ligában a legjobb a védelmük, a csapat ugyanis mindössze két gólt kapott, ami mindkét csoportot figyelembe véve a legkevesebb.
A Bajkó Barna és Bokor Zoltán által edzett U17-es csíki csapat Sándor két, valamint Dobrean, Biró és Omar góljaival 5–3-ra győzte a korosztályos Elit Liga Nyugati csoportjának sereghajtóját, a Ripensia elleni sikerrel pedig az FK Csíkszereda a harmadik helyre lépett elő, hátránya az éllovas UTA-val szemben három, míg a második Universitatea Craiovával szemben egy pont.

Pályán a lányok
Elkezdi szereplését az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. a női 2. ligában: mindkét csapat hazai környezetben játszik vasárnap. A Küküllő partiaknak már megszokott a másodosztályban való szereplés, ám a csíki lányok először szerepelnek a 2. Ligában: miután a 2019/2020-as bajnoki évad félbeszakadásakor a harmadosztályban csoportelső volt az Albu László által irányított gárda, a hazai szakszövetség az átdolgozott másodosztályba ugratta a piros-feketéket.
Hazai környezetben játszik az 1. ligás Vasas Femina is, a harmadik helyen álló csapat a középmezőnyben tanyázó U Alexandriát fogadja.

Hétvégi sportműsor

Labdarúgó 2. Liga
A 12. forduló műsora: ma: Dunărea Călăraşi – Turris-Oltul Turnu Măgurele (19.30); holnap: Temesvári Ripensia – CS Mioveni (11), Viitorul Pandurii Târgu Jiu – Pandurii Lignitul Târgu Jiu (11), VSK Slatina – Bukaresti Metaloglobus (11), Lénárdfalvi Comuna – Unirea Slobozia (11), Resicabányai MSC – Kolozsvári Universitatea (14.30); vasárnap: FK Csíkszereda – Concordia Chiajna (11), Bukaresti Rapid – Konstancai Farul (14.30), U Craiova 1948 – Gloria Buzău (19); hétfő: Petrolul Ploieşti – Bákói Aerostar (19.30).

Labdarúgó 3. Liga
Az 5. csoport 10. fordulójának műsora: ma: Astra II. Giurgiu – CS Blejoi (14), Brassói Kids Tâmpa – Sepsiszentgyörgyi OSK II. (14); holnap: CSO Plopeni – Székelyudvarhelyi FC (14), Kézdivásárhelyi KSE – Brassói Corona (14), Brassói SR Municipal – Barcarozsnyói Olimpic Cetate (14).

Ifjúsági labdarúgás
Elit Liga, Nyugati csoport, a 8. fordulóban, vasárnap: U19 és U17: Nagyváradi Bihorul – FK Csíkszereda (12 és 14).

Női labdarúgó 1. Liga
A 10. forduló műsora: holnap: Kolozsvári Universitatea Olimpia – Bukaresti Carmen (12); vasárnap: Székelyudvarhelyi Vasas Femina – Universitatea Alexandria (11), Borgóprundi Heniu – Kisbecskereki Fortuna (11), Resicabányai Banat Girls – Galaci Universitatea (11), Nagybányai Fotbal Feminin – Aradi Piroş Security (11), Konstancai Selena – Bukaresti FC Fair-Play (11).

Női labdarúgó 2. Liga
Az 1. forduló műsora: I. csoport: vasárnap: Navobi Iași – Nicu Gane Fălticeni (11), Székelyudvarhelyi Vasas Femina II. – Vulpițele Galbene Roman. II. csoport: holnap: Kolozsvári Universitatea Olimpia II. – Atletic Drobeta Turnu Severin (15); vasárnap: FK Csíkszereda – Marosvásárhelyi Ladies (11).

Labdarúgó Nemzetek Ligája
A-divízió. Holnap: 3. csoport: Svédország – Horvátország (21.45), Portugália – Franciaország (21.45); 4. csoport: Svájc – Spanyolország (21.45), Németország – Ukrajna (21.45). Vasárnap: 1. csoport: Hollandia – Bosznia-Hercegovina (19), Olaszország – Lengyelország (21.45); 2. csoport: Dánia – Izland (21.45), Belgium – Anglia (21.45).
B-divízió. Vasárnap: 1. csoport: Románia – Norvégia (21.45), Ausztria – Észak-Írország (21.45); 2. csoport: Szlovákia – Skócia (16), Csehország – Izrael (21.45); 3. csoport: Törökország – Oroszország (19), Magyarország – Szerbia (21.45); 4. csoport: Bulgária – Finnország (19), Wales – Írország (19).
C-divízió. Holnap: 1. csoport: Ciprus – Luxemburg (19), Azerbajdzsán – Montenegró (19). Vasárnap: 2. csoport: Észak-Macedónia – Észtország (16), Grúzia – Örményország (19); 3. csoport: Moldova – Görögország (21.45), Szlovénia – Koszovó (21.45); 4. csoport: Albánia – Kazahsztán (19), Fehéroroszország – Litvánia (19).
D-divízió. Holnap: 1. csoport: Málta – Andorra (16), Lettország – Feröer (19); 2. csoport: San Marino – Gibraltár (16).

Forma–1
A hétvégén tartják az idei Forma–1-es világbajnokság 14. versenyét. Az Isztambul Parkban a sorozatban szokatlan időpontokban kezdődnek az események, az első két szabadedzést ma 10 és 14, a harmadikat holnap 11 órától tartják. A Török Nagydíj időmérője holnap 14 órakor kezdődik, a futam rajtja vasárnap 12.10-kor lesz. Az események a Digi, a Telekom és a Look Sport tévécsatornákon követhetők élőben.

Motorsport
Ugyancsak a 14. versenyhétvégét tartják a gytorsaságimotoros-világbajnokság idei kiírásában is. A Valencia Nagydíjnak a névadó város melletti Ricardo Tormo pálya ad otthont, a Moto3 futama 12, a Moto2 verseny 13.20-kor kezdődik, míg a királykategória, azaz a MotoGP rajtja 15 órakor lesz, az eseményeket a Look Sport adja élőben.

Túraautózás
A túraautó-világkupa idei hatodik, utolsó versenyeit tartják vasárnap. Az Aragón Nagydíj futamai 9.30, 12.45 és 14.45-kor kezdődnek, a versenyt az Eurosporton lehet élőben követni.


Kopacz Gyula


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!