Hirdetés

Az öngyilkosság megelőzése a fő cél

HN-információ
Csíkszeredában tartották június 20–23. között a tizedik alkalommal megszervezett Nemzetközi Román–Magyar Pszichiátriai Kon­ferenciát, amelyre ezúttal is neves hazai és magyarországi szakemberek látogattak el, és tartottak nemcsak szakmai, hanem időnként laikus szempontból is érdekfeszítő előadásokat. A hagyományosan kétévente Csíkszeredában tartott esemény keretében tartott szakmai kerekasztalon fontos stratégiai döntéseket is hoztak. Idén először a Csíki Mozi adott otthont a konferenciának, amely mind informatikai, mind infrastrukturális szempontból megfelelő helyszínnek bizonyult. Szak­mai szempontból hasznos kerekasztalokat tartottak főként az öngyilkosságból való kiút keresésének a témakörében – mondta lapunknak dr. Veress Albert pszichiáter, a konferencia főszervezője. – Már nagy tapasztalatunk van ennek a konferenciának a megszervezésében, ugyanazok vagyunk, akik voltunk, de talán egy kicsit jobbak is lettünk. Az idei előadásokkal kapcsolatban azt szűrhettük le, hogy azok sokkal színvonalasabbak, jobban összerakottak voltak mind a román, mind magyar előadók részéről – értékelte a négynapos rendezvényt Veress Albert. Hangsúlyozta, hogy az idei konferenciának két érdekes, újdonságszámba menő előadása is volt. Az egyiket dr. Ilyés Zsolt pszichiáter szakorvos és Regős Csaba, a marosvásárhelyi Vitalis Központban tevékenykedő nepálihangtál-terapeuta közösen tartotta, címe Gyakorlati bemutató: Flow-meditáció a nepáli hangtálak hangjával, rezgésével. Amint Veress Albert elmondta, az előadás érdekfeszítő volt főként azért, mert újdonság volt ennek a természetes, úgynevezett kisegítő kezelési módnak a megismerése. A másik érdekes, és egyébként mindenkinek nyitott előadást dr. Németh Attila, a budapesti Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet igazgatója tartotta Frida Kahlo mexikói festőművésznő személyiségzavarának hatásáról a művészetére és partnerkapcsolataira. A két ország pszichiátriai társasága vezetőségének tanácskozását is Csíkszeredában tartották, dr. Veress Albert a magyar csoport elismerő oklevelét is megkapta, amiért a román és magyar pszichiáterek között kialakult jó kapcsolat megteremtésén fáradozott többek között ennek a konferenciának a rendszeres megszervezésével. Díjat kapott továbbá Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, ő a Veress Pro Vita elismerést vehette át, mert a városvezetés mindig támogatóan viszonyult a pszichiáteri munkához, illetve a konferencia megszervezéséhez. A következő évek konferenciáival kapcsolatosan megtudtuk, hogy a kitűzött célok között szerepel minél több háziorvos megszólítása, ugyanis – ahogy Veress Albert fogalmazott – nekik nagy szerepük van abban, hogy az öngyilkosság veszélyeztető jeleit időben felismerjék, és hozzájáruljanak a tragédiák megelőzéséhez. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!