Hirdetés

Ezek a darabok lesznek műsoron év végén a megyei színházakban

Az idei év utolsó bemutatóira készülnek a Hargita megyei színházak. December 21-én lesz a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a kézdivásárhelyi Udvartér Színház közös produkciója, a Zsákbamacska című komédia premierje, majd 22-én a Csíki Játékszín a Koldusoperát, és a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház A mizantróp című előadást viszi színpadra.

HN-információ
Becsült olvasási idő: 4 perc
Ezek a darabok lesznek műsoron év végén a megyei színházakban
Bertolt Brecht Koldusopera című művét mutatja be a Csíki Játékszín Fotó: László F. Csaba

Bertolt Brecht klasszikus művét, a Koldusoperát mutatja be december végén a Csíki Játékszín társulata. Az előadásról sajtótájékoztatón számoltak be hétfő délelőtt. Kész Orsolya, a színház irodalmi titkára elmondta, a Koldusopera az egyik legismertebb és legikonikusabb Brecht-dráma, mely 1928-ban hozott világsikert számára. Az előadás piti bűnözők, álkoldusok és utcalányok szenvedélyes és korrupt alvilági birodalmába kalauzolja a nőket, az ő túlélésükről, szerelmeikről, szórakozásukról szól, mindeközben gyakran kikacsint a nézők felé és egyfajta tükröt is tart.

A darab rendezője, Szőcs Artur úgy véli, hogy ez az időről időre színre kerülő mű egy kortalan történet. Hangsúlyozta: a munka során nagyon fontos volt számára, hogy az alkotókkal, Bodor Johanna koreográfussal, Kovács Dániel Ambrus díszlettervezővel, Zubor Kata jelmeztervezővel és Bene Zoltán zenei vezetővel, közösen gondolkodjanak. Az előadás egyik fő mondata, hogy „Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?”,

a darab végére pedig eljutunk oda, hogy rájövünk, mekkora különbség van a kisstílű bűnözők és a nagyban utazó gazemberek, kormányzatok, bankok között,

részletezte a rendező.

Bene Zoltán zenei vezető elmondta: a Koldusoperában kiemelt szerepük van a zenéknek, a nem zeneértő közönség számára is emészthetőbb dalok csendülnek fel, melyben gyakran csavarok és zenei disszonanciák is vannak.

Bertolt Brecht Koldusopera című színművének bemutatója december 22-én, pénteken este hét órától lesz a Csíki Játékszínben, majd ismét játsszák december 30-án a miniévad részeként. A miniévadban december 27-én, szerdán este hét órától lesz látható a Hegedűs a háztetőn, 28-án, csütörtökön délelőtt 11 órától a Gubanc, majd este héttől az Amadeus, és 29-én, pénteken este héttől a Makropulos ügyet viszik színpadra.

Vígjátékkal készülnek Székelyudvarhelyen

Szilveszteri előadásra próbálnak a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, melynek részleteiről szintén egy sajtótájékoztatón számoltak be hétfőn. A Georges Feydeau Zsákbamacska című komédiája alapján készülő előadás a székelyudvarhelyi és a kézdivásárhelyi társulat közös produkciójaként jön létre, a jelmeztervezésben kolozsvári kezek is segítették az alkotócsapatot. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott,

mára perifériára szorultak a vígjátékok és a komédiák a színházak repertoárjain, így túlsúlyban a dráma és tragédia-előadások vannak, holott mindenik műfaj értékes és fontos.

– Komédiához hűen, ez a darab is matematikára épül. Megvannak a sajátos technikai követelményei, amelyek teljesítése nélkül nem csattan el a poén, és nem tör ki nevetés a nézőtéren – tárta fel Barabás Árpád, az előadás rendezője, megjegyezve, hogy bár az előadás szilveszteriként van beharangozva, darabválasztáskor azt is figyelembe vették, hogy az év többi napjain is programra tűzhető legyen. A rendező a darab kapcsán rámutatott, hogy különleges elemekkel fognak szembesülni az előadás nézői, ami a sztereotip figurákon túl, a díszlet- és a jelmezelemekig rendhagyó képet fognak mutatni.

Érdekes összefonódást mutat meg a mű egy, a művészethez nem értő vállalkozó és a művészközösség viszonyában, ami számos humorforrást szül az író stílusát igazoló félreértésektől és abszurditásoktól

– vázolta Lung László Zsolt, a főszereplő karakterét alakító színész.

A Zsákbamacska bemutatója december 21-én, csütörtökön lesz látható a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban, majd december 31-én, vasárnap este hat órától ez lesz a színház szilveszteri előadása is. Mint az alkotócsapat szavaiból kiderült, nehéz körülmények között dolgoznak, hol a fűtéssel, hol a térhasználattal gyűlik meg a bajuk egyéb rendezvények miatt, ám elmondásuk szerint a hátrányokból igyekeznek előnyöket is kovácsolni.

Klasszikus mű újragondolva

Premier lesz  a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházban is, Molière és Martin Crimp A mizantróp című darabja felhasználásával készül előadás Visky Andrej rendező és Visky Bence dramaturg színpadi változatában.

A darab a francia arisztokrata társadalom képmutatásait gúnyolja ki, miközben komolyabb hangot is megüt, amikor rámutat a minden embert sújtó hibákra.

Martin Crimp brit drámaíró a klasszikusok kortárs újragondolásáról híres. Ebben a műben megtartja Molière szellemiségét, de napjainkbeli kontextusba helyezi: mizantrópunk sikeres író a show-biznisz képmutató világában, ahol nem csak az emberi értékek, a minőség, az önazonosság, a hitelesség, az állhatatosság mellett áll harcban a világ többi emberével, de a siker és az érvényesülés kétes alternatívái is új dimenziót kapnak.

A mizantróp bemutatója december 22-én, péntek este hét órától lesz, majd ismét színpadra viszik december 27-én, szerda este hét órától, mindkét alkalommal az Öntöde stúdiótermében.

Tudósított: Kovács Andrea, Pál Emil



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!