Hirdetés

Idén már a határon túlról is indulnak vándortáborok

HN-információ
Idén már a határon túlról is indulnak vándortáborok, amelyek 36 útvonalon és majdnem 900 turnusban várják a táborozókat – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda kedden az MTI-vel. Azt írták, hogy az idei táborokról is szó volt a Vándortábor konferencián, amelyet csaknem négyszáz, többségében a programot szervező pedagógus részvételével rendeztek meg Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. Hangsúlyozták, hogy az idén minden eddiginél több, megközelítőleg 20 ezer gyermek táborozhat majd az államilag támogatott vándortáborokban. Emlékeztettek, hogy Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos 2017-ben egy régi hagyományt felélesztve indította útjára a Vándortábor programot, amelyben felső tagozatos és középiskolás diákok fedezhetik fel az aktív kikapcsolódás örömét és Magyarország szépségeit. [caption id="attachment_142944" align="alignnone" width="750"] Révész Máriusz kormánybiztos (b) – Fotó: archív/ Kulhonimagyarok.hu[/caption] Hozzátették, hogy 2018-tól az erdei és a vízi mellett már kerékpárostáborokat is választhattak a diákok, 2020-tól pedig zarándoktáborokkal egészült ki a programkínálat. A táborokban eddig több mint negyvenezer diák és majdnem háromezer pedagógus vehetett részt. A közlemény szerint a kormánybiztos jelentette be azt a megállapodást, amelyet a MÁV és a GYSEV társasággal sikerült megkötni, miszerint az idén a vándortáborozók kilencvenszázalékos kedvezményt kapnak azokon a vasúti járatokon, amelyek a táborral kapcsolatos utazásokhoz szükségesek. Ezenfelül a tavaly nagy sikert aratott Vándorviadalt idén is megrendezik; a selejtező márciusban kezdődik, a döntő versenyt pedig június 16. és 22. között tartják. Az egyhetes táboron való részvétel összköltsége 36 ezer forint lesz, ebbe a melegétel és a szállások, programok költsége is beletartozik – jelezték. Úgy folytatták, az elmúlt évekhez hasonlóan azok a tanárok, akik vándortábort szerveznek, százezer forintos javadalmazásban részesülnek. A közlemény szerint a Vándortábor konferencia záró előadását Böjte Csaba ferences szerzetes tartotta, aki beszélt az erdélyi kerékpáros-vándortáborokról. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetséggel (MAKETUSZ) közösen két útvonalat is szervez, amelyből az egyik Petőfi és Ady életútjának fontos állomásait fogja végigkövetni Székelyhídról indulva a Partiumban, a másik útvonalon Székelyföld nevezetességeit ismerhetik meg a vándortáborozók. A szervezésben és a lebonyolításban az elmúlt évekhez hasonlóan az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), a MAKETUSZ, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) vesz majd részt. Jelentkezni január 31-étől lehet a vandortabor.hu felületen – közölte az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!