Hirdetés

Ajándék Tőlem Neked

Palencsár Laura Svédországban született, Csíkszeredában kezdte tanulmányait, majd visszatért szülővárosába. Két és fél éve ismét Csíkszeredában él, itt álmodta meg és alkotja a Tőlem Neked könyveket. Születésnap, évforduló, karácsony, anyák vagy apák napja, névnap, kicsengetés – legyen bármilyen alkalom, ez az emlékkönyv kedves ajándék, figyelmesség lehet szeretteinknek.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ajándék Tőlem Neked
Fotó: Szász Blanka

Laura első alkotása néhány éve készült, kézzel írva és rajzolva, karácsonyi ajándékként a családja számára. Az alapötlet az volt, hogy egyéni igényeknek megfelelő, személyes meglepetés készüljön. A következő hasonló könyvet a kedvesének készítette el két éve, szintén karácsonyra. Bár nagyon sok időbe telt, a szeretteinek akkora örömet okozott vele, hogy eldöntötte, ebből vállalkozást épít. A szűk körnek készült alkotások képezik a ma már elterjedt Tőlem Neked könyvek alapját.
Bár a piacon bőven találunk ehhez hasonló, kitölthető, tematikus könyveket, Laura olyat szeretett volna alkotni, mely általánosabb jellegű, könnyedén személyre szabható, a kitöltése pedig ne legyen megterhelő feladat az ajándékozó számára. A Tőlem Neked könyvek alapkoncepciója az egyszerűség, ahogyan a létrejöttük folyamata is lassú, átgondolt és alapos.

Hobbiból lett megélhetés

Az alkotó jelenleg főállásban foglalkozik a könyvek készítésével.
– A munka leginkább energia- és időigényes része a könyvek megtervezése. A folyamat sok kis részletből áll, amely természetesen az inspirációgyűjtéssel és ötleteléssel kezdődik, majd a kérdések megfogalmazása, sorrendje következik. Mindig figyelek rá, hogy ne kövesse egymást két ugyanolyan stílusú oldal. Ezután a kis, legtöbbször absztrakt minták válogatása és tökéletes helyreillesztése jön. Miután kész a termék szerkezete, elvégzek egy próbanyomtatást. A „tesztkönyv” alapos átvizsgálása és az esetleges hibák kiküszöbölése után, ha minden a tervek szerint alakul, elkezdődik a könyvek nagyobb tételben történő nyomtatása – vázolta a folyamatot Laura.
Jelenleg négyféle Tőlem Neked könyv kapható: édesanyának, édesapának, párnak, és kérhető egy univerzális változat, amelyet általában barátok, barátnők, testvérek kapnak ajándékba. Ezek mellett a közeljövőben tervez piacra dobni egy új változatot, a nagymamának szólót.
Laura feltűnő, ugyanakkor általános színekkel dolgozik. A könyveket jó minőségű, fehér, matt papírra nyomtatják, és spirállal fogják össze, de ez már olyan része az alkotásnak, melyet egy csíkszeredai nyomda végez el.

Szász Blanka

A szavak ereje

– Az alkotásra, a további változatok megvalósítására a vásárlók visszajelzései motiválnak, illetve az, hogy én magam is tapasztaltam, mire képes ez a kis ajándékkönyv. Óriási ereje van a kapcsolatok elmélyítésére. Szerintem többen is vagyunk úgy, hogy sok mindenről nem beszélünk a szeretteinkkel, csomó mindent nem mondunk el nekik, vagy nem mondjuk elégszer. Ennek több oka is lehet, „úgy is tudja, nem kell mondanom”, vagy egyszerűen nem vagyunk a szavak embere. Az is lehet, hogy sokan írásban teljesen másképp, akár sokkal jobban ki tudják fejezni magukat. Amikor egy ilyen könyvnek nekifog az ember, muszáj időt szánnia rá, de garantáltan kifizetődik a belefektetett energia – fogalmazott az alkotó.
Mint elmondta, vásárlóköre főként Romániában, Erdélyben élő fiatalokból áll, jelenleg még nem szállít külföldre. Legtöbbször lányok és nők a kliensei, de néha akad egy-két bevállalósabb fiú, férfi is, aki meglepi barátnőjét egy Tőlem Neked könyvvel. A könyveket a weboldalán keresztül, a tolemnekedkonyv.com oldalon lehet megrendelni, maximum három munkanapon belül igyekszik eljuttatni a megrendelőhöz.
– Az ünnepekre való tekintettel próbálok előrelátó lenni, sok könyvet megrendeltem előzetesen a nyomdától, mindenki számára nagyon zsúfolt az adventi és karácsonyi időszak. Hogy hány könyvre lesz igény, nem tudom előre megjósolni, még nem áll annyi tapasztalat mögöttem, de remélem, sok fa alá bekerülhet az alkotásom – fejtette ki Laura.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!