Hirdetés

A teljes körű csatlakozás a cél

Marcel Ciolacu kormányfő szerint Románia csatlakozása a schengeni térséghez a légi és a tengeri közlekedésben „megérdemelt siker” az ország számára, és nyomatékosította, hogy a kormánynak világos és határozott terve van a teljes csatlakozás megvalósítására az év végéig.

Máthé-Háromszéki Eszter
Becsült olvasási idő: 3 perc
A teljes körű csatlakozás a cél
Fotó: Hadnagy Éva

„Románia mától a schengeni térséghez tartozik a légi és tengeri határaival, uniós tagországként ez megérdemelt siker számunkra. Az előnyök nyilvánvalóak mind a román állampolgárok számára, akik könnyebben utazhatnak, mind pedig a nemzeti gazdaság számára, mivel a szabad mozgás területén új lehetőségek nyílnak meg. Ez győzelem Románia és mindazok számára, akik hittek ebben az országos projektben. A kormánynak világos és határozott terve van a teljes körű csatlakozás megvalósítására az év végéig” – írta a miniszterelnök vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amelyet az Agerpres idéz. Hozzátette: meggyőződése, hogy komolysággal és a stabilitásra törekvéssel ezt a célkitűzést is eléri Románia, mint ahogyan a két másik nagy projektet – a NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz való csatlakozást – is sikerült véghez vinnie.

Vasárnap 00:00 órától Románia csatlakozott a schengeni térséghez a légi és a tengeri közlekedésben.

A kolozsvári Avram Iancu repülőtérre Olaszországból érkeztek az első utasok, miután a határellenőrzés megszűnt a légi közlekedésben a schengeni térségből érkezők számára. A nemzetközi repülőtér vasárnapi közleménye szerint az első utasok, akiknek nem kellett már átesniük a határellenőrzésen, a WizzAir légitársaság járatával érkeztek vasárnap Bergamóból Kolozsvárra – számol be az Agerpres a repülőtér közleményére hivatkozva. A közlemény szerint ugyanakkor reggel 6 órakor szállt fel Kolozsvárról az első gép, amelynek utasai szintén nem estek át határellenőrzésen.

Miután március 31-től kezdődően megszűnt a határellenőrzés a légi közlekedésben, a kolozsvári nemzetközi repülőtér is szétválasztotta a schengeni és a nem schengeni járatok utasforgalmának kezelését. „Jelenleg hat kapu áll rendelkezésre a schengeni célállomásokra közlekedő járatok utasainak beszállására, és négy a nem schengeni országokba közlekedő járatok utasainak számára. Az Air Schengen egyik előnye a légi határellenőrzések eltörlése, ami az utasforgalom zökkenőmentes áramlását eredményezi” – idézi a repülőtér közleménye David Ciceo vezérigazgatót.

Arról is tájékoztatnak, hogy a repülőtér jelenleg az indulási terminál bővítésére és korszerűsítésére irányuló munkálatokat végez, és a projekt megvalósítását követően összesen 11 beszállókapu lesz, hét a schengeni célállomások és négy a nem schengeni térség számára.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!