Hirdetés

A tanárok után már a börtönőrök is sztrájkolnak

Japán sztrájkba lépnek kedden a börtönőrök – jelentette be az országos börtönigazgatóság szakszervezeti szövetsége.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 2 perc
A tanárok után már a börtönőrök is sztrájkolnak
Képünk illusztráció Fotó: László F. Csaba

A közleményük szerint kedden fehér karszalagot fognak viselni, hogy felhívják a figyelmet a börtönökben uralkodó katasztrófára, amit a szerintük elhibázott PNL–PSD–RMDSZ-kormányzás okozott. A keddi japán sztrájk után szerdán 2-4 órára megbénítják a börtönök működését, mert „elegük van abból, hogy Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă gúnyt űz belőlük”.

A szervezet tagjai azzal fenyegetőznek, hogy rendre megbénítják a börtönök működését, előbb Craiován, majd Besztercén és Bákóban. Ezt úgy érik el, hogy „túlzásba viszik” a szabálykövetést, a törvények és eljárások túlbuzgó betartásával pedig – a bürokrácia, a személyzethiány és az elavult felszerelés miatt – az alkalmazottak beléptetése a megszokott negyvenöt perc helyett akár négy órát is igénybe vehet. Azért választják a tiltakozásnak ezt a módját, mert a börtönőröknek nem áll jogukban sztrájkolni – magyarázta a szakszervezeti szövetség.

A börtönőrök szerint a kormánykoalíció a Világbank és az Európai Bizottság „utasítására”, az érintett intézményekkel való konzultáció nélkül reformálja meg a katonai nyugdíjak rendszerét. „A katonai nyugdíjak reformjáról Marius Budăi munkaügyi miniszter sem formálisan, sem informálisan nem kérte ki az illetékes minisztériumok (védelmi, belügyi, igazságügyi) álláspontját, hanem a jegyzeteivel a kezében jött Brüsszelből. Vajon korunk politikusai még mindig a románok érdekeit képviselik? A nyugdíjkorhatár hatvanöt évre emelése azt fogja jelenteni, hogy a börtönőrök a munkából egyenesen a koporsóba mennek nyugdíjba, mivel várható élettartamuk hatvankét év körüli” – idézi az Agerpres hírügynökség a közleményüket.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!