Sokáig abban a hitben éltem, hogy a jóléti társadalmak egyik jellemzője, hogy a pénzedért bármit megkapsz – készen! Reménykedtem, hogy mi is ilyen társadalomban élünk, vagy legalábbis azt másoljuk. Akkor kezdtem gyanakodni, hogy ez nem pont így van, amikor kiderült, hogy a skandináv üzletből vásárolt bútort nekem kell összeszerelnem. Végül még a magamfajta, nem igazán technikai zseninek is ment, mint a karikacsapás, házastársam értékes útmutatásait is követve. Közbe-közbe volt ugyan egy kis elmélkedés a szentekről, de aztán minden összeállt, sikerélmény, hurrá!
Aztán szintén darabokban szállították ki a biciklit. Munkába járáshoz rendeltem, és mivel többnyire itthonról dolgozom, csakis szobabicikli jöhetett szóba. Ülőmunka mellett amúgy is többet kell mozogni, hát legyen! Az összerakás ment is, mint a karikacsapás. Közben a tévében fél füllel egy vitaműsort hallgatva a közgazdász épp azt ecsetelte, hogy a munkaalapú társadalom csak egy politikai termék, a valóságban ilyen nincs is. A mellette ülő kollégája pedig azt taglalta, hogy a világon ötből négy ember kényszerből jár dolgozni, nem azért, mert szereti. Ebben lehet valami, morfondíroztam magamban, mindig is sejtettem, hogy az ember, mivel rákényszerült a kenyérkeresésre, az évezredek során elhitette magával, hogy „jaj, én nem tudok tétlenül ülni!”, „jólesik a munka”, és még sok hasonló álszentséget. Próbáltam motiválni magam egy rockbanda dalával, amelybe egy régi felvételrészletet is beillesztettek, abban valami komcsi arról értekezik tagoltan, oktatóan, hogy „az embert a munka emelte ki az állati sorból”, a refrénben pedig csordavokállal többször nyomatékosítják ezt az állítást. És... a pedálos szerkentyű nagyrészt összeállt!
Már csak a kormány maradt hátra. A gumiburkolatot igen nagy kínnal, az útmutató szerint síkosítva sikerült felhúzni a merev fémrúdra. A két szarvnak felfelé kellett volna ágaskodnia, de csak fityegett, sehogy sem lehetett rögzíteni. Gyári hibás, neten rendeltem, visszaküldöm! Igen ám, de a szétszerelésnél a kormány burkolata lejönni még annyira sem akart, mint felmenni, és hogy, hogy nem, a türelmetlenség miatt sikerült elszakítani. Ó, hogy az a...! Ezt már nem veszik vissza. Sebaj, tekerek tovább! Lógó kormánnyal, de azzal a boldog tudattal, hogy sikerült kiemelnem magam az állati sorból.