Hirdetés

A megelőzésen van a hangsúly

Egyhetes egészségmegőrző kampányt indított a borszéki Fontana gyógyfürdő és kezelőközpont. Január 20-ig délelőttönként ingyenesen mérnek vérnyomást és vércukorszintet, valamint az ápolók felhívják a figyelmet az esetleges kockázatokra.

Fórika Dóra
Becsült olvasási idő: 2 perc
A megelőzésen van a hangsúly
Sok vendég keresi fel a létesítményt. Gyógyulás Fotó: Fontana Gyógyfürdő

A Fontana gyógyfürdő és kezelőközpont egyhetes kampányt indított egészségmegőrzés céljából, ezúttal ingyenes vérnyomás- és vércukorszintmérésen vehetnek részt és beszélgethetnek az ápolókkal az üdülőhelyre látogatók naponta 9 és 13 óra között. 
Andrea Nicolae, a Fontana gyógyfürdő főasszisztense elmondta, nemcsak a betegségek kezelésére fektetnek hangsúlyt, hanem a megelőzésre is. A kezdeményezés nagy érdeklődést váltott ki mind a kezelőközpont látogatói, mind a város lakói részéről. A vizsgálat mindössze öt percet tart, és problémák felmerülése esetén segítenek a páciensnek a további lépésekben. 
A borszéki Fontana gyógyfürdő és kezelőközpont well­nesscsomagokat is kínál az itt pihenő vendégek számára, e szolgáltatások a különböző betegségek megelőzésére is szolgálnak. Mint azt a főasszisztens elmondta, sok személynek lehet genetikailag hajlama bizonyos kórokra, így ezekkel a kezelésekkel könnyebben elkerülhetjük a bajt. Az 5-6 napos kezelések orvosi konzultáció nélkül is igényelhetők, mindössze egy személyes kórtörténetre vonatkozó kérdőívet szükséges kitölteni a foglalás alkalmával.
Molnár Tímea, az üdülőközpont wellnessrészlegének felelőse elmondta, a december 15-i a nyitás óta nagy a forgalom a létesítményben. Hétvégenként telt házzal működnek, átlagosan naponta 600 vendéggel, hétköznap körülbelül 150 látogatót szolgálnak ki. 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!