A bajnoki címet nem csak úgy adják

A hazai asztalitenisz U13-as korosztályának legjobbjai mérik össze tudásukat szerdától vasárnapig Szé­kely­ud­var­he­lyen, hogy négy ver­senyszámban megküzdjenek az érmekért. Senki sem statisztának jött, a bajnoki címeket nem adják, azokért meg kell küzdeni – vallja a szervezők részéről György István.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
A bajnoki címet nem csak úgy adják
Öt nap, 12 asztal, közel 300 bajnokaspiráns Fotó: Hodgyai István

Szerdán a csapatversennyel kezdődött a szé­kely­ud­var­helyi sport­csar­nok­ban a hazai asz­ta­li­te­nisz U13-as korosztályának országos bajnoksága. Összesen 61 csapat közel 300 versenyzője négy versenyszámban, 12 asztalon küzd meg egymással, ma a vegyes párosok versenyében osztanak érmeket, holnap a párosokat díjazzák, vasárnap pedig az egyéni döntőket rendezik.

– Büszkeség számunkra, hogy Udvarhelyen fogadhat­juk a korosztály országos él­me­zőnyét. Nem mellékesen február elején szintén mi rendezhettük meg ugyanennek a korosztálynak a Román Kupa küzdelmeit

– mondta a szervezők részéről György István.


Hirdetés


Házigazdaként a Szé­kely­ud­var­he­lyi ISK indul a legnépesebb kerettel, öt fiú- és egy lánycsapattal, 22 versenyzővel állnak asztalhoz, mind a négy próbában a dobogó a cél, de még az aranyérmek is elérhető közelségben vannak.
A házigazdák egyik favoritja az országos ranglistát vezető Toró Dávid, vegyes párosban az aradi Madar Mayával, párosban a kolozsvári Alexandru Poppal áll asztalhoz. Az ISK első számú csapatában Bardaș Márkkal, Gergely Álmossal és Sárkány Leventével indul harcba a bajnoki címért.
György István elmondta, hogy nem lehet biztosra menni, a közel 300 versenyzőből senki sem statisztának jön, kivétel nélkül mindenki ott szeretne lenni a dobogón.

– A rangsor első 16 játékosából bárki lehet bajnok, de amúgy nem is nagyon szeretjük, hogy könnyű dolgunk legyen. A bajnoki címeket nem csak úgy adják, azokért rendesen meg kell küzdeni

– összegzett a Székelyudvarhelyi ISK edzője, György István.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!