Hirdetés

Hol a határ?

Farkas Endre
Becsült olvasási idő: 2 perc

Régi igazság, hogy a szurkolói szenvedélynek nincs határa. Azok a lelkes drukkerek, akik hétről hétre megtöltik a stadionok, sportcsarnokok, jégpályák lelátóit, energiájukat és persze pénzüket nem kímélve biztatják kedvenc csapatukat. Ha utazni kell, utaznak, ha az ellenfél szurkolóinak gyalázkodását kell hallgatniuk, hallgatják. Nélkülük sótlan, ízetlen, szagtalan lenne a sport, hangulattalanok a mérkőzések.
Ám van olyan eset, amikor az ezerfejű, azaz a tisztelt publikum elveszíti türelmét egy-egy gyengébben sikerült produkció láttán. Ilyenkor egyénileg vagy kórusban követelik kedvenceiktől a jobb teljesítményt. Jó esetben „csak” ébresztőt kiabálnak, vagy kéretlen taktikai tanácsokat adnak fennhangon, esetleg pfújolnak vagy fütyülnek. Nincs ezzel semmi baj, a vélemény szabad, aki megvette a jegyét, bérletét, feljogosítva érzi magát arra, hogy véleményt nyilvánítson a látott produkcióról.
Mégis azt gondolom, létezik egy lélektani határ, amelyet senkinek, semmilyen körülmények között nem szabadna átlépnie. Láttunk már számtalan példát szűkebb környezetünkben és a világ minden táján, amikor szurkolók (avagy a magukat szurkolóknak nevezők) agresszívan, támadó stílusban, nyomdafestéket nem tűrő kifejezéseket használva kérik számon a játékosokon a mérkőzésen mutatott teljesítményt. Láttuk, ahogy mezeket vettettek le a játékosokkal, ahogy a csapatbuszról szállították le őket, vagy éppen edzésen „találták meg” a kedvenceket.
Mindez felveti azt a kérdést, hogy meddig terjed egy szurkoló hatalma? Mit tehet meg, és mi az, ami már túl sok? Megengedhető, hogy bántó, sértő, személyeskedő hangnemben számon kérjen bármit is? 
Talán mindannyian egyetértünk abban, hogy a számonkérés a sportcsapatok esetében az adott csapat vezetőségének, szakembereinek, döntéshozóinak a feladata és semmiképpen nem a lelátó népének. A tulajdonos, a szponzor, az elnök, az edző felszólíthat, követelhet, büntethet, ultimátumot adhat. Mindez hatalmukban áll, és a csapat megfelelő eredményei érdekében elvárt is tőlük. Azonban ahogy a csapatok szakemberei, vezetői nem akarják elvégezni a szurkolók dolgát, úgy ennek fordítva is működnie kell. Azaz a rajongók se essenek szerepzavarba, és ne akarjanak mást, mint biztatni a csapatot hangosan, változatosan, szenvedéllyel.
Mert a szenvedély örök. A sport értelmetlen szurkolók nélkül, ők pedig nem létezhetnének a sport nélkül. Ilyen egyszerű ez. Közben egy dologról nem szabad elfeledkeznünk, mindenkinek tudnia kell, mi a szerepe és hol a helye.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!