Hirdetés

Influenszerek, akár az influenza

Vlaicu Lajos
Becsült olvasási idő: 2 perc

Az influenszer vagy influencer az angol influence igéből ered (melynek jelentése „hatással van”, „rábír”, „befolyásol”), az ebből képzett influencer melléknévi igenév, mely „befolyásolót”, „rábírót” jelent. A szót leginkább a közösségi médiában hírnevet szerzett tartalomalkotókra használják, akik népszerűségüknek köszönhetően befolyásolni képesek követőiket véleményformálás és fogyasztói viselkedés tekintetében egyaránt.
Manapság már számos formája létezik az influen­szernek, sőt szinte nincs is olyan híresség, aki magát valamilyen formában ne sorolná ebbe a kategóriába – általános emberi jellemző ugyanis, hogy mindenkinek van véleménye. Természetesen a társadalomban nem mindenki véleményének szavazunk hitelt, ahhoz előbb az illetőnek valamilyen téren le kell tenni az asztalra valamit, és széles körben ismertségre is szert kell tennie. Az influenszerek talán a sztárok életét élik, ez viszont rengeteg munkát igényel, és az internet nyújtotta lehetőségek kiaknázására is figyelmet kell fordítaniuk. 
Hogy kiből lehet influenszer? Nos, ma már szinte mindenkiből, úgy, ahogyan tik-toker is szinte azonnal válhat bárkiből. Természetesen ez a szakma is hasonló a médiához, elvégre működési elve valamelyest azonos: tartalomgyártó médium és befogadó közönség. Ám sajnos akárcsak a média világában, az influenszerek között is szép számmal akadnak olyanok, akik némi gazdasági előnyért félreinformálnak, vagy felületes tudásukat adják el alig néhány évvel fiatalabb generációbelieknek. Látszólag etikát és erkölcsösséget nélkülözve, egyfajta szabálynélküliségben tevékenykednek. Persze, tudom, védekezhetnek azzal, hogy nem cselekednek tilosban, ugyanis a platformüzemeltető azonnal letiltaná őket. 
Nem kell azonban helytelenül viselkedni ahhoz, hogy ártsanak kisebb, fejlődésben levő társaiknak, elég, hogyha a számukra igaznak vélt zagyvaságokat összehordják, vagy olyan dolgokat reklámoznak, amelyeknél minden egyes eladott darab után ők is többletbevételhez jutnak. Sok esetben a szülők fizetik meg az influenszerek tevékenységét. Kivétel persze az influenszerek között is akad, aki csatornáján valóban a társadalom nevelését, informálását segíti elő az általa gyártott tartalmak segítségével. Szelektáljunk!
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!