Hirdetés

14 ezer lej értékben kap új felszereléseket a gyermekosztály

HN-információ
Sikerrel zárult a Csíki Vállalkozók Egyesületének jótékonysági Katalin-bálja, melynek bevételét a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház javára ajánlották fel. A résztvevők döntése alapján ezúttal a 14 ezer lejes támogatást a gyermekosztály élvezi. Alternatív szülőszoba kialakítása, új berendezések a gyermekosztály számára, illetve egy fiatal szakorvos éves lakhatási költségeinek támogatása – ez a három lehetőség közül választhatták ki az adományozók, hogy mire is fordítanák azt a támogatást, amelyet a Csíki Vállalkozók Egyesületének jótékonysági Katalin-bálján összegyűjtöttek. – A döntés egyértelmű volt. A leadott szavazatok körülbelül 80 százaléka a gyermekosztály számára vásárolandó berendezések mellett szólt – nyilatkozta lapunknak Szabó Károly, a vállalkozók egyesületének elnöke. A jótékonysági bál során 14 ezer lej gyűlt össze, ezt az összeget fordítja a kórház javára a vállalkozók egyesülete. Szabó Károly szerint most keresik a megvásárolandó berendezéseket, amelyeket majd adománylevéllel adnak át a kórháznak. – Csecsemőknek és kisgyerekeknek való vérnyomásmérőket, illetve szintén csecsemők és kisgyermekek számára az életfunkciókat ellenőrző rendszert és pulzoximétert kértünk a gyermekosztály számára – mondta megkeresésünkre dr. De­meter Ferenc kórházmenedzser. Azt mondja, a két utóbbi műszer eddig hiányzott a csíkszeredai kórház gyermekosztályáról, vérnyomásmérők ugyan vannak, de régiek, nehezen használhatók, nem pontosak, így jól jön az új. A Csíki Vállalkozók Egyesülete tavalyi Katalin-báljának bevételéből is a csíkszeredai kórházat támogatta, akkor a szülészet–nőgyógyászati osztálynak vásároltak műszert. Forró-Erős Gyöngyi


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!