Továbbra is megtagadják a túlórát a börtönalkalmazottak, csütörtökön utcára vonulnak

A büntetés-végrehajtási intézmények dolgozói továbbra sem hajlandók túlórázni, és január 30-án újabb tüntetést tartanak – jelentette be Petre Florin Șchiopu, a börtönalkalmazottak szakszervezeti szövetségének vezetője. A tiltakozássorozat tavaly december 20-án kezdődött, és azóta is folyamatosak a szakszervezet megmozdulásai.

Hírszerkesztő: Kiss Előd-Gergely
Becsült olvasási idő: 1 perc
Továbbra is megtagadják a túlórát a börtönalkalmazottak, csütörtökön utcára vonulnak
Illusztráció Fotó: Veres Nándor

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Șchiopu elmondta, hogy a börtönök dolgozói egységesen elutasítják a túlórázást, és addig folytatják a demonstrációkat, amíg legalább a tavaly novemberi elmaradt bérjogosultságaikat nem kapják meg. A január 30-i akció keretében 8:30-kor a nagyenyedi, feketehalmi, konstancai, dévai és zsilvásárhelyi munkatársaik csatlakoznak a Jászvásárban szervezett tiltakozáshoz, hogy közösen vonuljanak az utcára.


Cikkünk a hirdetés után folytatódik!

Hirdetés

A szakszervezeti vezető szerint az elégedetlenség másik oka a személyzet hiánya és a kormány intézkedései, amelyek keretében befagyasztották az új eszközök és fegyverek beszerzését. Ez tovább nehezíti az intézmények működését, mert a meglévő személyzet már így is komoly terhelés alatt áll.
Șchiopu számításai szerint a vonatkozó normák alapján legalább 20 ezer börtönőrt kellene foglalkoztatni, de jelenleg csupán 16 050 állás van, és ebből mindössze 13 ezret töltöttek be. Ez a munkaerőhiány oda vezetett, hogy a túlórák száma meghaladja az 1,2 millió órát, és a ki nem vett szabadságnapok száma is túllépte a 100 ezret 2024 végére. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a dolgozók a túlórázás megtagadásával kívánnak rámutatni, hogy a rendszer működése mennyire sérülékeny.

A tiltakozók követelései között szerepel a 2017/153-as kerettörvény maradéktalan betartása, a túlórák és ünnepnapi munkák után járó bérek biztosítása, a katonai nyugdíjak indexálása, a betöltetlen állások pótlása, valamint 1600 új munkahely meghirdetése.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!