Hirdetés

A lányok is elkezdték a felkészülést

Közel egy hónapja tart az FK Csíkszereda liga 2-es felnőtt férficsapatának felkészülése. A szlovéniai edzőtáborban tartózkodó gárda hétfőn a negyedik felkészülési találkozóját játszotta. Az FK első osztályban szereplő női csapata a múlt hét végén vágott bele az edzésekbe.

Farkas Endre
Becsült olvasási idő: 3 perc
A lányok is elkezdték a felkészülést
A nyári meleg sem akadály, zajlik a felkészülés Fotó: Farkas Endre

Javában tart az FK Csíkszereda felnőttegyütteseinek nyári felkészülése. Ebben a fiúk járnak előrébb, hiszen számukra augusztus 5-én indul a pontvadászat. Ilyés Róbert vezetőedző irányításával a csapat július 8-a óta a szlovéniai Dravogradban edzőtáborozik. 
Az edzések elkezdése óta a fiúk négy edzőmeccset játszottak. Még az elutazást megelőzően Nagyszebenben lépett pályára a csapat, a Her­man­nstadt FC ellen (5–1-es vereség lett a vége). Az edzőtábor ideje alatt előbb a szerb második ligás FK Mačva Šabac, majd az osztrák másodosztályú SV Kapfenberg volt az ellenfél. Előbbit 2–0-ra legyőzték a csíkiak, utóbbitól 2–1-es vereséget szenvedtek. Hétfőn, az egyesült arab emírségekbeli, élvonalbeli Sharjan FC elleni találkozó kétgólos vereséggel záródott. Mint a Hargita Népe érdeklődésére Ilyés Róbert vezetőedző elmondta, napi két edzést vezényel a szakmai stáb az edzőtáborban. Hozzátette, a keretben Szondi Botond küszködik sérüléssel, rajta kívül mindenki egészséges. – Igyekeztünk minden játékosnak, az ifjúsági korúaknak is lehetőséget adni a bizonyításra. Szerdán a magyar első osztályú Paks ellen játsszuk az utolsó edzőmeccsünket az edzőtábor ideje alatt. Azon a meccsen már tisztább képet fogunk látni a csapat erősségeivel és hiányosságaival kapcsolatban – fogalmazott a szakember.
Az FK-s fiúk a mai edzőmérkőzés után holnap még edzenek egyet Szlovéniában, majd hazaindulnak. A tervek szerint július 29-én a Szé­kely­ud­var­helyi FC ellen zárják a nyári felkészülések sorát.

Pályán a lányok is

Az elmúlt csütörtökön találkozott újra az FK első ligás női csapata. A piros-fekete lányok előbb orvosi vizsgálatokon, ezt követően fizikai felméréseken vettek részt. Az első tréninget szombaton tartotta a Kollár Péter vezetőedző által irányított szakmai stáb. Mint a Hargita Népe érdeklődésére Kollár Péter elmondta, a felkészülés első időszakában napi egy edzés a penzum, a következő hetekben pedig fokozatosan növelni fogják a terhelést. Az elmúlt szezonban újoncként a bravúros negyedik helyen végző együttes július 30-áig hazai pályán készül, majd Magyarországra, Felcsútra utaznak edzőtáborozni. 
Az augusztus 6-ig tartó edzőtábor ideje alatt három edzőmérkőzés szerepel a programban a Puskás Akadémia, a Budaörs és a Fehérvár FC ellen. Magyarországról hazatérve, augusztus 12-13-án Giurgiuban fog szerepelni a csapat egy négycsapatos tornán a Konstancai Farul, a Beszterce és a Bukaresti Carmen társaságában. A bajnokság augusztus 26-án fog elkezdődni a női élvonalban.

Változások a keretben

Az FK Csíkszereda honlapján közzétett hír szerint hat játékos nem folytatja a klub fel­nőtt­csa­pa­tában. Berkeczi Emőke felhagy a futballal, Kristó Laura tanulmányai folytatása miatt nem vállalja a szereplést, Horváth Luca visszatért Magyarországra, Salamon Szidónia pedig az újonc Besztercei Gloriába igazolt. Két fiatal játékosra, Részeg Beátára és Bodor Anitára a klub újonnan alakult U17-es együttesében számítanak, ahol megfelelő mennyiségű játékpercet kaphatnak majd, olvashattuk az FK Csíkszereda közleményében.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!