Hirdetés

Isten áldásával kezdik a szezont a motorosok

Vasárnap a Hargitafürdőn tartott szentmise után immár sokadjára gyülekeztek évadnyitó áldásra a motorosok a Tolvajos-tetőn, a Hármaskeresztnél. A Székelyföld számos településéről érkezett vasparipásokat a jelen lévő pálos szerzetesek és meghívott lelkipásztorok köszöntötték, majd megáldották járműveiket.

Bíró István
Becsült olvasási idő: Kevesebb mint egy perc
Isten áldásával kezdik a szezont a motorosok
Fotó: Veres Nándor


– Azt tapasztaljuk, nagyon nagy az igény a motorosok körében erre az évadnyitó áldásra, másrészt én magam is, mint motoros, fontosnak tartom, hogy a Jóisten áldásával kezdődjön a szezon. Igazából ez a két legfontosabb érv, amiért megszervezzük, illetve célunk egymás megismerése és kapcsolódási pont létrehozása egymás között – mondta lapunk érdeklődésére Bátor Botond szervező, pálos szerzetes. A rendezvény a székely himnusz eléneklésével és a motorok közös burrogtatásával zárult.

Veres Nándor

Veres Nándor

Veres NándorVeres Nándor

Veres Nándor

Veres Nándor

Veres Nándor

Veres Nándor



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!